Az amerikaiak varacskos disznókkal indítanak vadászatot a drónokra.

Egy szemfüles spotter szúrta ki az egyik Közel-Keletről visszatérő A-10-es oldalán a két, Sahed drón lelövésére utaló győzelmi jelzést.

Az amerikai légierő A-10-es csatarepülőgépe hivatalosan a "Lightning" néven ismert, ami magyarul Villámot jelent, azonban a katonák inkább a "varacskos disznó" (warthog) elnevezést használják. Ez a nem éppen hízelgő becenév azonban rendkívül találó. Az A-10-es ugyanis olyan erőteljes, agresszív és halálos, mint a névadója. Emellett a gép amerikai szemszögből nézve szinte primitívnek tűnő, de rendkívül megbízható felszereltséggel bír. Kifejezetten úgy tervezték, hogy képes legyen elviselni az ellenséges légvédelmi tűz csapásait, és a javítása is könnyen megoldható legyen.

A hidegháború idején arra szánták, hogy kilője a Varsói Szerződés nyomasztó fölényben lévő páncélosait. Ezért jóformán az egész gépet egy brutális tűzgyorsaságú és rombolóerejű, 30 milliméteres revolver ágyúhoz tervezték. Mivel a fegyvert a jobb célzás érdekében pontosan a gép hossztengelyébe kellett beépíteni, ott már nem maradt hely az orrfutónak, így azt egy kicsit jobbra eltolva szerelték be. A túlélést segíti, hogy a hajtóművek hátul, a szárnyak viszonylagos takarásában vannak. Ha az egyik megsérül, a másik még mindig elegendő tolóerőt biztosít ahhoz, hogy a gép a levegőben maradjon. De a tervezők a pilóta védelmét is elsőrendűnek tartották. Egy titánból készült "kád" veszi körül, ami felfogja még a nagy kaliberű légvédelmi fegyverek tüzét is. A kormányok vezérlését megkettőzték, sőt egyes fontos rendszereket megháromszoroztak.

Ennek ellenére a gép bírálói azzal érveltek, hogy a lassú (680 km/óra) repülő könnyű célpontot jelent majd az ellenség számára. Arról már nem is beszélve, mekkora veszélyben van a repülőgép vezetője, mivel majdnem derékig kilátszik a páncélozott kabinból. A valóság azonban az, hogy az iraki hadszíntéren kevés gép veszett el a légelhárítás miatt, a jó kilátás viszont nagyban segítette a pilótákat a célok megtalálásában.

Bár a típus várakozáson felül teljesített, a légierő mégis úgy döntött, hogy az iraki hadjárat után megválik tőle. Az A-10-es leváltására szánt páncélozatlan F-16 vadászbombázó azonban a földközeli harcok során túl sebezhetőnek bizonyult, és könnyű szerkezete nem tudta elviselni a hatalmas GAU-8 gépágyú konténerbe épített változatának jelentős visszarúgását. Később az F-35-ös is hasonlóan csalódást okozott, így végül az A-10-es továbbra is a U.S. Air Force fegyverzetének szerves része maradt.

Idővel egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a csapatlégvédelem ellenzőinek aggodalmai nem voltak alaptalanok, hiszen a légvédelmi rendszerek fejlődése szembetűnő gyorsasággal haladt előre. A modern, vállról indítható rakéták hatótávolsága messze felülmúlta az A-10-es gépágyújának elérési távolságát, ami azt eredményezte, hogy a gép számára a páncélozott járművek, például tankok vadászata már súlyos veszteségekkel járt. Ugyanakkor világossá vált, hogy a lelőtt pilóták kimentéséhez elengedhetetlen lenne egy olyan harci gép, amely képes hosszabb ideig, alacsony magasságban és lassú sebességgel repülni, biztosítva ezzel a mentőhelikopter védelmét. A korábban erre a feladatra használt A-1 Skyraider, amely a dugattyús motorjával egykoron népszerű volt, mára végleg elavult a modern hadviselés szempontjából.

Az A-10-es, amelyet már többször is búcsúztattak, újabb feladatkörhöz jutott. Azonban ez a különleges harci gép is lassan háttérbe szorulhat, hiszen a legújabb, billenőrotoros harci kutató-mentő repülők hamarosan feltűnnek az égen, valamint a támogatásukra érkező hasonló csatarepülők is. De talán nem érdemes még elsiratni a régi, megbízható "varacskos disznókat", hiszen a drónok térnyerése új lehetőségeket nyújthat számukra, új feladatokkal gazdagítva őket.

Felfedeztük, hogy ez a készülék tökéletes választás drónok levadászására.

Sebessége és kiemelkedő manőverező képessége még a leggyorsabb robotokkal szemben is megállja a helyét, míg a hatalmas tűzerejű gépágyúja ideális a megsemmisítésükhöz. Talán a legfigyelemre méltóbb tulajdonsága, hogy a varacskos disznók rendkívül költséghatékony megoldást nyújtanak. Eddig már számos drónt sikerült megsemmisíteni infravörös vagy félaktív lokátoros légiharc-rakétákkal, de ezek költségei messze meghaladják a robotokét. Egy-egy ilyen rakéta ára könnyedén túlléphet az egymillió dolláros határon, míg az iráni Shahed drónok ára darabonként csupán 20 és 50 ezer dollár között mozog. Ugyanez a költséghatékonyság érvényes a szárazföldi és haditengerészeti légelhárító rakétákra is.

Az A-10-es vadászbombázó 2013 óta használja az APKWS II-t (Advanced Precision Kill Weapon System II), ami egy fejlett precíziós fegyverrendszer. Ez valójában a hagyományos 70 milliméteres Hydra irányítatlan rakéta lézervezérlésű változata, amely közelségi gyújtóval van ellátva, így kiválóan alkalmas a támadó drónok ellen. Az ára 22 és 40 ezer dollár között mozog, ami ideálisan illeszkedik a drónok értékéhez. Noha az APKWS II már az amerikai hadsereg Apache helikoptereinek arzenáljába is bekerült, ezek a helikopterek sajnos túl lassúak a legújabb gázturbinás drónokkal összehasonlítva. Mivel mindössze 300 km/órás sebességgel repülnek, képtelenek lennének felvenni a versenyt egy 500 km/órás sebességgel száguldó robotra.

A varacskos disznó viszont mesterien tudja teljesíteni ezt a feladatot. Fejlett elektrooptikai felderítő rendszereivel könnyedén észlelheti a betolakodókat. Mivel kifejezetten földközeli repülésekhez lett megalkotva, nem jelent számára problémát, hogy a drónok után forduljon. Eközben a pilóta dönthet: gépágyúval vagy lézerirányzású kis rakétával semlegesítse az égi fenyegetéseket.