A párhuzamos világban élő fiatal magyar úszónő szívszorító és felejthetetlen visszatéréséről beszélt, amely könnyekkel teli pillanatokkal tűzdelt.

és szót ejtett arról is, milyen érzés volt Budapesten visszatérnie a nemzetközi mezőnybe Sebestyén Dalma fair play-díjat érdemlő tettének köszönhetően.

Ilyés Laura Vandát az úszás világa szinte azonnal elvarázsolta, és már nem is tudja felidézni, mikor vált a szórakozásból igazi hivatássá.

Hároméves koromban történt, hogy édesanyám először elvitt az uszodába. A családban sosem voltak élsportolók, szüleim pedig azt szerették volna, hogy az egészségem érdekében aktívan sportoljak, és egy polgári szakmát válasszak. Végül mégis élsportoló lettem, de úgy érzem, hogy ezt nem lehet egyik napról a másikra eldönteni. Lépésről lépésre haladtam a korosztályos csoportok között, egyik edzőtől a másikhoz kerülve. Nem tudom, hogy a környezetem vonzott-e magával, vagy valami más játszott közre, de amikor a Kőbánya SC-nél kérdezték tőlünk, mindannyian, már hétévesen, azt válaszoltuk, hogy olimpiai bajnokok szeretnénk lenni. Számomra ez már korán, szinte magától értetődően eldőlt. Az életvitel nehézségeivel azonban talán csak tinédzserkoromban szembesültem igazán. A női sportolóknál 13-15 éves kor között egy jelentős fellendülés tapasztalható, de ezt követően jönnek a valódi kihívások.

Az úszónő számára világos, hogy bár az eredmények folyamatosan érkeznek, a sportolóknak most még inkább tudatosítaniuk kell, hogy a sikerhez elengedhetetlen a kemény munka. Kiemeli, hogy különösen élsportolóként fontos, hogy a család is aktívan részt vegyen ebben a folyamatban, hiszen a támogatásuk és együttműködésük kulcsszerepet játszik a célok elérésében.

A mi világunkban a tinédzser évek is teljesen másképp alakulnak. Az én esetemben ez azt jelenti, hogy csupán egy-két barátom volt, nekem nem volt olyan szabadidőm, mint az átlag gyereknek. Ők viszont azóta is jelen vannak az életemben. Az tény, hogy mindig kicsit különc voltam: nem voltam napközis, az iskolai programokat pedig rendre kihagytam.

Kezdetben hátúszóként indult el a versenypályán, majd meglepő módon a pillangóúszásra váltott, ami nem mindennapi választás. Edzője is hangsúlyozta, hogy talán nem ez volt a legjobb irány, de végül örömmel visszagondol arra, hogy a váltás mellett döntött.

A hátúszás iránti lelkesedésem teljesen elillant. A kettő között talán nem tűnik sok összefüggésnek, de a jelenlegi edzőm véleménye szerint a gyerekkori hátúszásra való orientálásom igencsak téves döntés volt. Már jó néhány éve észrevettem, hogy nem igazán vagyok a hátúszás típusú versenyző, sokkal inkább a pillangóúszás az, ami igazán közel áll hozzám.

A hosszú évek kitartó munkájának végre megérkezett a jutalma. Számos eredményére büszkén tekint vissza, és időnként még most is felidézi emlékezetében a szép helyezéseket és a kiemelkedő úszásait.

A legnagyobb büszkeséggel tölt el, hogy 2017-ben, mindössze tizenöt éves koromban sikerült megdöntenem az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina 29 évvel korábban felállított rekordját az ötven méteres hátúszásban. Emellett különösen szívesen emlékezem vissza az ifjúsági Európa-bajnokságon elért ezüstérmemre, amelyet kétszáz méter háton úsztam. Ez a teljesítmény nemcsak az időm miatt volt figyelemre méltó, hanem azért is, mert ifi versenyzőként a felnőttek között is megállta a helyét. Ráadásul a decemberi budapesti világbajnokságon elért eredményem különösen kedves a szívemnek, hiszen az érzelmekkel teli pillanatok örökre megmaradnak bennem.

Sokan talán nem is sejtik, hogy Ilyés Laura szívében az úszás mellett egy másik szenvedély is lángol: az orvoslás. A Harvard Egyetem kínálta ösztöndíj lehetősége csábította el, ám az amerikai orvosképzés bonyolult struktúrája miatt végül úgy döntött, hogy itthon folytatja tanulmányait. Jelenleg harmadéves orvostanhallgató a Semmelweis Egyetem általános orvosi karán, és minden nap azon fáradozik, hogy harmonikusan összeegyeztesse a „két világát”. Különösen büszke arra, hogy közel ötven év elteltével ő Gyarmati Andrea után a második válogatott úszó, aki orvosi pályára lépett.

Viccesen szoktam megjegyezni, hogy gyerekkoromban a szüleim gyakran nézték a Dr. House című sorozatot. Komolyra fordítva a szót, kisiskolásként már a farsangon professzornak és doktornőnek öltözködtem. A reál tantárgyak mindig is vonzottak, így nem okoztak különösebb gondot, ezért elhatároztam, hogy orvosi egyetemre jelentkezem, és sikerült is felvételt nyernem. Egyéni tanrenddel tanulok, ami azt jelenti, hogy csak heti kétszer-háromszor kell megjelennem a gyakorlatokon. Persze, nem élvezem a kivételezést, hiszen ugyanazokat a követelményeket kell teljesítenem, mint a többi orvostanhallgatónak, csak kicsit rugalmasabbak velem. Az idei szemeszterben kicsit lazítottam a tempón, így kevesebb tárgyat választottam. Emellett sportolóként is szeretnék teljesíteni, és felfedezni a bennem rejlő lehetőségeket, most különösen az úszásra helyezve a hangsúlyt.

A napjaim természetesen ismét nagyon rohanósak, a kedd a legizgalmasabb. Reggel nyolctól tízig edzem, majd rohanok a Belgyógyászati Klinikára, utána - ha van időm - hazaugrok ebédelni, vagy esetleg az idő szűkében ez a kocsiban történik. Majd fél háromtól fél hatig ismét edzem, végül tanulással zárom a napot.

Merkely Béla, a SOTE rektorának javaslatára az első évet ugyanúgy kezdte, ahogy minden hallgató, tehát az összes tárgyat felvette. Majd a következő év őszi szemeszterét már úgy szerette volna abszolválni, hogy közben százszázalékosan az úszást helyezi az előtérbe - aztán jött a pofon.

Amikor végre igazán belevethettem volna magam a munkába - és ezt meg is tettem, hiszen országos bajnoki címet nyertem, mindössze két és fél hónap alatt elértem a kívánt szintet - akkor jött a váratlan sokk. Három nappal az ob után kaptam a hírt, hogy felfüggesztenek. Eleinte meglepően nyugodt voltam, mert tudtam, hogy soha nem használtam doppingszert, így nem kell félnem a következményektől. Beküldtük a szükséges orvosi dokumentációkat, de hónapokkal később érkezett a válasz, hogy az általunk benyújtott anyag nem bizonyult elegendőnek.

Ilyés számára a legnehezebb az volt, hogy a gyermekkorától fogva megszokott, precízen beosztott napirendje hirtelen, váratlanul darabjaira hullott.

Lementem a BVSC uszodájába, ahol sok jegyet vásároltam, és egyedül kezdtem el úszni. Igyekeztem mindent megtenni, hogy a formámat fenntartsam, de sajnos ez szinte lehetetlennek bizonyult. Az úszószövetség minden lehetséges támogatást biztosított számunkra, mind anyagilag, mind emberileg, hogy elindulhassunk az ügyben, hiszen ez nem épp egy olcsó vállalkozás. Az akkori edzőm, Kovács Ottó, végig mellettem állt, és nagyon hálás vagyok neki, hogy nem engedte el a kezem, folyamatosan tartottuk a kapcsolatot. A legfrusztrálóbb ebben a helyzetben, hogy amint megérkezik a határozat, már "doppingosként" kezelnek, és itt nincs olyan, mint a büntetőjogban, hogy az ügy lezárultáig megillet a védelem az ártatlanság vélelme alapján.

Elkezdődött a hosszú hónapokig tartó procedúra. Egy egész csapat, jogászokból, hematológuson át, rengeteg ember dolgozott azért, hogy bebizonyítsák a fiatal úszónő ártatlanságát.

Családommal közösen felkerestük Nagy Zsigmondot és Dányi Szilárdot, a sportjog világában jártas szakértőket, akik azonnal átvették az ügy irányítását. Ezt követően elkezdtünk együtt dolgozni Molnár Szabolcs sportorvossal és csapatával is. Ők alaposan átvizsgálták a szükséges dokumentumokat és leleteket, miközben lehetőséget kaptak arra, hogy jobban megismerjenek engem is. Határozottan kijelentették, hogy kötelességüknek érzik, hogy megvédjenek, és mellettem álljanak, mert valóban hisznek az igazamban. Ez a támogatás óriási erőt adott számomra, és még a legnehezebb helyzetekben is érezhettem, hogy nem vagyok egyedül, hiszen a csapatom mindig mellettem állt.

Egyedül tréningezett tehát Ilyés hat-hét hónapon keresztül, miközben igyekezett megvédeni igazát. Majd megérkezett a felmentő határozat első fokon a Magyar Antidopping Szövetségtől - a neheze viszont csak ekkor kezdődött.

Első fokon felmentettek, de a másodfok még hátra volt, és ekkor kezdődtek igazán a bonyodalmak. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem merültek fel bennem kétségek azzal kapcsolatban, hogy mindez szükséges-e számomra. Ám amikor a gondolataim elragadtak, és zűrzavaros érzések cikáztak a fejemben, édesanyám mindig ott volt, hogy észhez térítsen és bátorítson. Ő volt az, aki mindig felrázott, amikor a legnagyobb szükségem volt rá, és nem akarta, hogy a húsz-huszonegy éves lányát ilyen "hátizsákkal" indítsa el az élet útján.

Természetesen az emberi mivoltom és a hírnevem megóvása kiemelkedően fontos volt számomra. Nem vágytam arra, hogy így záruljon le az úszásos pályafutásom, de a végéhez közeledve egyre inkább azt éreztem, hogy érzelmileg teljesen kimerültem. Megfordult a fejemben, hogy talán feladom az úszást, és inkább az orvosi egyetem felé fordulok. Azonban, amikor megkaptam az értesítést, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) visszalépett, két nappal később már az uszodában találtam magam. Tudtam, hogy ha most feladom, akkor az ő győzelmük lenne - de valójában én voltam a győztes! Az úszás az életem szerves része, és a céljaim megvalósítása érdekében mindent meg fogok tenni!

2023 novemberében a WADA még a másodfok előtt visszavonta a keresetet, így Ilyés Laura fél évvel az olimpia előtt visszatérhetett az uszodába - immáron edzővel az oldalán.

Tanulságos időszak volt ez számára, elmondta, hogy rengeteg élettapasztalattal gazdagodott, és jobban is értékeli azt, ami adatott számára.

Azóta sokkal mélyebben értékelem az élet minden egyes pillanatát, amit megélhetek. Rájöttem, hogy korábban csupán sodródtam az árral, gyakran olyan voltam, mint egy gép, aki automatikusan végzi a dolgát. Nem voltam tudatában annak, és nem is éreztem igazán, mennyire szerencsés vagyok.

Ilyés tisztában volt vele, hogy alig maradt ideje felkészülni a párizsi olimpiai játékokra. Minden egyes pillanatért meg kellett küzdenie, hogy elérje azt a szintidőt, amely lehetővé tenné számára, hogy megszerezze a repülőjegyét a francia fővárosba.

Mindig is vágytam arra, hogy részt vehessek az olimpián, de tudtam, hogy a féléves felkészülés nem lesz elegendő – főleg pillangóúszóként, ahol még kezdeti szintű eredményeket tudtam csak felmutatni. Újra kellett építenem minden alapot. Volt olyan időszak, amikor reggelente azzal az eltökélt szándékkal ébredtem, hogy eljutok Párizsba, de utólag belátom, hogy ez a lehetőség sajnos elsiklott a kezeim között. A doppingügy érzelmi aspektusait már sikerült lezárnom, de az a fájdalom, hogy nem volt lehetőségem megpróbálni, megmaradt bennem. Bár kívülről figyeltem az eseményeket, így is hatalmas lelkesedést éreztem, ami újabb motivációt adott arra, hogy mielőbb elérjem a kitűzött céljaimat.

Visszatértekor már tudta, hogy számára nem a nyári olimpia, hanem a decemberi hazai rendezésű világbajnokság lesz a mérvadó. Előtte még az országos bajnokságon kellett teljesítenie, amit ahogy korábban is említette, számára kedves eredmény született: megnyerte a 200 pillangót és felnőtt országos bajnok lett.

Azt éreztem, hogy végre visszaültem a trónra, amire előző évben az eltiltás miatt nem tudtam felkerülni.

Szeptemberben edzőt váltott, elkezdett együtt dolgozni Plagányi Zsolttal. A közös munka során kiderült, hogy vannak hiányosságok - főleg állóképesség terén. Tudták mesterével, hogy ezt nem lehet egyik pillanatról a másikra felépíteni, de ez még édesebbé tette számukra a sikert.

Decemberben, a hazai rendezésű világbajnokságon vágyott debütálni a nemzetközi mezőnyben. Ősszel azonban a válogatási elvek módosultak, így a nagymedencés időeredmények is szerepet kaptak. Négy magyar versenyző - a visszavonulás küszöbén álló Telegdy-Kapás Boglárka, Jakabos Zsuzsanna, Sebestyén Dalma és Ilyés - jogosultságot szerzett az indulásra. A szabályok szerint csupán a két legjobb versenyző képviselhette hazánkat a vb-n. Ilyés, aki a negyedik helyen végzett, már lemondott arról, hogy részt vehessen a budapesti eseményen. Azonban Sebestyén jellemzően sportszerű és dicséretes döntésének köszönhetően hirtelen megváltozott a helyzet, és új lehetőségek nyíltak meg.

Lemondtam arról, hogy Budapestre visszatérjek a nemzetközi mezőnybe; már az ob-ra is úgy készültem, hogy a versenyt meg szeretném nyerni, de hosszú távon kell terveznem. Hiába győztem, tisztában voltam vele, hogy nem úsztam jobb időt, mint a lányok, így gyorsan túlléptem ezen a gondolaton. Aztán Zsu (Jakabos Zuzsanna - a szerk.) bejelentette, hogy visszalép, majd Dalmától (Sebestyén Dalma - a szerk.) két nappal később egy üzenetet kaptam, amelyben felajánlotta nekem a lehetőséget. Van egy videó is arról, ahogy zokogva hívom fel az édesapámat, és elmondom neki, hogy mehetek a vb-re.

Ilyés kiemelte: számára rendkívül jelentős pillanatot jelentett, hogy részt vehetett a világbajnokságon.

Nagyon fontos pont volt az életemben, hogy ezen a vb-n így részt vehettem. Ez volt az első felnőtt vb-m, méghozzá hazai közönség előtt, az alaptalan doppingos meghurcoltatás után. Nem felejtem el soha. Magamba szívtam minden pillanatát, nem mellesleg nagyon jól is sikerült a szereplésem, több mint egy másodpercet javítottam az egyéni csúcsomon.

Az úszónő elégedetten gondol az elmúlt év eseményeire, ám a jövő felé fordítja figyelmét. Határozottan megfogalmazta rövid és hosszú távú céljait, melyek irányt mutatnak számára az előtt álló kihívások során.

Örömmel tölt el, hogy sikerült megnyernem a nagymedencés országos bajnokságot is! Úgy érzem, hogy ezzel megerősítettem a helyemet a legjobbak között, hiszen rövid és hosszú távon egyaránt én vagyok a legjobb 200 méteres pillangóúszó. A közeljövő céljaim között szerepel, hogy a júniusi római versenyen megússzam a szingapúri világbajnokság szintidejét. Ha a jövőre gondolok, egyértelmű, hogy a Los Angeles-i olimpia az álmaim csúcspontja. Gyerekként sok sportoló arról álmodik, hogy olimpiai bajnok legyen, de ezt sajnos csak kevesen érik el. Én viszont szeretném, ha a kis Laura is büszkén mondhatná magáról, hogy olimpikonnak született. Most már ez a vágy vezérel, de őszintén szólva, fél éve talán másként fogalmaztam volna.

Ilyés Laura sportolói karrierje után izgalmas új kihívások elé néz, hiszen számára az orvosi pálya nem csupán második lehetőség, hanem az úszás utáni életének középpontja. Az egészségügy iránti szenvedélye motiválja, hogy a sportolóként szerzett tapasztalatait a gyógyítás szolgálatába állítsa.

Hosszú éveken át lehetek orvos, hiszen az orvosi pálya akkor kezdődik, amikor a sportolói karrier véget ér. Ez a két világ tökéletesen kiegészíti egymást. Jelenleg úgy érzem, mintha két életem lenne: reggelente úszóként edzek, aztán felöltöm a fehér köpenyt, és délután újra az úszódresszemet veszem magamra. Úgy érzem, már túlvagyok az egyetem nehezebb szakaszán, és képes vagyok párhuzamosan végezni a két tevékenységet. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben hálás leszek magamnak a kitartásomért.

A fiatal úszónő már tisztában van azzal, hogy merre tart az élete. Szenvedélyesen foglalkozik a gyerekekkel, és a pszichológia iránti érdeklődése is egyre nő. Jelenleg úgy érzi, hogy a gyermekpszichiátria lehet az a hivatás, ahol mind a tudását, mind a lelkesedését kamatoztathatja.

Bár másfél éve véget ért az alaptalan doppingvádakkal kapcsolatos ügye, Ilyés Laura még mindig a "doppingvádakkal meghurcolt" címkével él a médiában. Szívügyének tekinti, hogy ne ez az ügy határozza meg a nyilvánosság előtti megítélését, hanem a sportteljesítménye és orvostanhallgatói karrierje kerüljön a figyelem középpontjába. Laura célja, hogy a teljesítménye és elkötelezettsége révén építse fel magát, és a sport világában elért eredményei legyenek a fókuszban, nem pedig a múltbeli, alaptalan vádak.

Ilyés Laura szeretné maga mögött hagyni ezt az időszakot, ezért lapunkon keresztül kéréssel fordult a magyar sajtóhoz, hogy a jövőben ne emiatt hivatkozzanak rá. Egyúttal arra is kéri a magyar sajtót, hogy ilyen alaptalan vád után inkább segítség a sportolókat, ne pedig a "szenzációhajhász" sztorikat keressék, ugyanis úgy véli: a pozitív visszajelzés csodákra képes ilyen időszakokban.