Zichy Ágost kalandos utazásai során felfedezte a világ rejtett kincseit és varázslatos tájait. Minden egyes útja egy új élmény volt, tele felfedezésekkel és találkozásokkal. Az egzotikus kultúrák, a lenyűgöző tájak és a különféle emberek mind hozzájárulta
1925. október 4-én, 100 évvel ezelőtt, Bécsben hunyt el gróf Zichy Ágost (1852-1925), aki nem csupán politikai szereplő volt, hanem szenvedélyes világutazó is. Fiume kormányzójaként ismerhették sokan, emellett pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjaként (1880-tól) is jelentős hatást gyakorolt a tudományos életre. Zichy Ágost Bécs egy akkor még független negyedében, Penzingben született, ahol apja, gróf Zichy Ferenc Szerafin (1811-1900) a Habsburgok szolgálatában dolgozott. Érdekesség, hogy Zichy Ferenc Pozsonyban látta meg a napvilágot, és itt született első fia, Zichy József (1841-1924) is, amely családi hagyományokat tükröz a Zichy név történetében.
Ágost a nagyszombati gimnázium falai között szerezte meg érettségi bizonyítványát, ezt követően pedig Bécs és Budapest jogi karain merült el a törvények világában.
1875-ben szerezte meg a diplomáját és még ugyanebben az esztendőben József bátyjával egy kétéves távolkeleti utazásra indult, amely során olyan országokat is felkerestek, ahol korábban magyarok még nemigen fordultak meg.
Jáva szigetét elhagyva a két testvér Sziámban (ma Thaiföld) folytatta kalandos útját, ahol felfedezték a helyi kultúra gazdagságát. Ezt követően több kínai kikötő városában is megálltak, hogy végül Sanghajban egy hosszabb pihenőt tartsanak, élvezve a város vibráló életét. Innen egy izgalmas "ugrással" átléptek Japán határain, ahol az ősi kultúra és a művészeti örökség tanulmányozása állt a középpontban. Japán felfedezése után visszatértek Kínába, hogy végre nekivágjanak a legnagyobb kihívásnak: a Góbi-sivatag felfedezésének, ahol még egyetlen magyar expedíció sem járt korábban. Tevekaravánt szerveztek, és Mongólián keresztül haladva eljutottak a szibériai Irkutszkig, ahonnan végül hazatértek Európába, tele élményekkel és történetekkel.
Zichy Ágost, a neves felfedező, számos írásban örökítette meg a két évig tartó expedícióját. Már a korai években, 1877-ben, a Földrajzi Közlemények folyóiratban közzétette „Utazás Pekingből a homoksivatagon át Urgába” című munkáját, amelyben részletesen beszámolt kalandjairól. Később, 1880-ban a Budapesti Szemlében jelent meg „Úti emlékek Sinából 1876-1877” című írása, amely még inkább bepillantást nyújtott a felfedezések világába. Érdemes megjegyezni, hogy Urga, a történelmi város, napjainkban Ulánbátor néven ismert.
Katarína Potoková asszony, aki német-szlovák szakos tanárnőként dolgozik, egy különleges feladatra vállalkozott: szlovákra fordította egy érdekes napló szövegét, amely később, néhány kiegészítő tanulmánnyal együtt, meg is jelent. Potoková elkötelezetten támogatta az eredeti szöveg közzétételét, ám sajnos a digitális változata nem maradt meg. Ennek ellenére paradox helyzet állt elő: míg a napló szlovák nyelven elérhető, a magyar eredeti szöveg még nem, sőt, az írásom idején Magyarországon se sikerült felkelteni a szakmai közvélemény figyelmét erre az izgalmas beszámolóra. 2013-ban, dr. Kiss Lászlóval és Ozogány Ernővel közösen írt Zsinórpadlás című könyvünkben közöltem egy tanulmányt „Egy ismert gróf ismeretlen kézirata” címmel, amely talán felkelti majd a megfelelő szakemberek figyelmét, és elősegíti a szükséges lépések megtételét.
Az 1880-as évek kezdetétől Zichy Ágost utazási szenvedélye fokozatosan csökkent, és inkább a közéletben vállalt szerepeire koncentrált. Egy időszakban országgyűlési képviselőként tevékenykedett, Szenc városa is a választási körzetéhez tartozott. 1883-ban Fiume, akkoriban Magyarország egyik fontos kikötővárosa, kormányzójává nevezték ki, ami lehetőséget biztosított számára, hogy a főrendiház tagja legyen. Ezt a tengeri albizottságban betöltött tisztségét 1892-ig gyakorolta, miközben a bécsi udvarban is több rangos titulust kapott, mint például császári és királyi kamarás, valamint belső titkos tanácsos. 1911-ben főudvarnagyként szolgált, de a Nagy háború utolsó évében lemondott erről a posztról. Élete végén Bécsben élt, ahol végül örök nyugalomra helyezték.
