Üzenet az Alapítótól Kedves Barátom! Örömmel osztom meg veled gondolataimat és vízióimat, amelyek az alapítás pillanataiban születtek meg. Ez az üzenet nem csupán szavak gyűjteménye, hanem egy hívás arra, hogy együtt formáljuk a jövőt. A közösségünk er
Ma olyan különleges napra emlékezünk, amely szorosan összefonódik a magyarság európai történetével, és gyökerei időben közel állnak ezeréves jelenlétünkhöz. Az augusztus 20-i ünnep már 942 éve része életünknek, és nem csupán állami ünnepként, hanem az összmagyarság legfontosabb emléknapjaként is megjelenik, hiszen a magyar katolikus egyház a fő védőszentje, Szent István király tiszteletére rendezi meg. I. István, az államalapító, akinek emlékét ez a nap őrzi, szinte ezer éve foglalja el a helyét szívünkben. Bár az idők folyamán különböző uralkodóházak és rendszerek más-más jelentéseket próbáltak adni neki, az eredeti szellemét soha nem tudták elfeledtetni. Kiváló példa erre, hogy az 1989-es rendszerváltás után a magyar társadalom újra felfedezte az ünnep valódi jelentését, így már nemcsak a magyarországiak, hanem az egész magyarság számára fontosá vált.
A szentek ünnepének időpontja általában a haláluk napjához kapcsolódik. Az augusztus 20-i ünnep története azonban István király esetében különleges kivételt képez, amit Nánay Mihály írásában a Rubicon hasábjain találunk. Bár a halála napja és az ünnepnapja között kicsi a távolság, a hagyományok mégis eltérőek. Ismeretes, hogy István halálos ágyán Szűz Máriának ajánlotta Magyarországot, ahogyan ezt Hartvik püspök legendájában olvashatjuk. A történet szerint István a halála napjának közeledtével különösen is könyörgött, hogy éppen az Örökszűz Mária mennybevitelének ünnepén távozhasson az élők sorából. A legenda leírja, hogy a jeles nap örömeiben akarta befejezni földi létét, és könyörgéssel kérte ezt az irgalmat. Végül elérkezett az a szent nap, amely István halála révén még inkább megáldottá vált. A papság, a püspökök és a nép körülállták, miközben a király, mint Isten kiválasztottja, felvette a lelki szentség kenetét, és lelkét az Örök Szűz és a szent angyalok kezébe ajánlotta, hogy az égi boldogságra vezessék. Ezek alapján ma is úgy tartjuk, hogy Szent István 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján hunyt el. István király szentté avatása 1083-ban, Szent László király által történt. E jeles esemény augusztus 20-án zajlott, az államalapító király nyughelyén, a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában, amelyet ő maga építtetett.
Ez a szöveg a magyarság legfontosabb ünnepének mélységét és jelentőségét emeli ki, amely már 942 éve része kultúránknak. Hiába próbálták meg különböző politikai rezsimek eltéríteni vagy saját céljaikra kisajátítani, az ünnep igazi értéke soha nem tűnt el a kollektív emlékezetből. Az ünnep gazdag múltja számunkra példaértékű lehet, különösen a mai megosztott társadalomban, ahol a politikai határok mentén gyakran széttöredeznek a családok és baráti közösségek. Fontos, hogy ezen a jeles napon az ünnep üzenetére összpontosítsunk: a rendszerek és politikai vezetők jönnek és mennek, ám mi, emberek, itt maradunk egymásnak. Szent István nem csupán egy országot alapított, hanem egy nemzetet teremtett, amelynek öröksége ma is velünk él. Az ő tiszteletére a legjobb, ha egymás iránti megbecsülésünket és szeretetünket helyezzük a középpontba, hiszen a jövő generációk a mi példánkat fogják követni, nem pedig azokét, akik a pillanatnyi hatalom birtokában vannak. Ezért nem mindegy, hogy a veszekedések és nézeteltérések helyett a megbékélés és szeretet szellemében hagyunk örökül egy olyan mintát, amely valóban értékes és építő jellegű. Az ünnep arra emlékeztet minket, hogy közösségként erősebbek vagyunk, és csak együtt érhetjük el céljainkat.
