Haifa közelében egy különleges vaskori bíborfesték-gyár nyomaira bukkantak a régészek. Ez a felfedezés új fényt derít a korabeli ipari tevékenységekre és a festék előállításának módszereire, amelyek a történeti korszak színes világát tükrözik.

Egyetlen unciányi türoszi bíborfesték előállításához 250 ezer kagyló váladéka szükséges, ahhoz pedig, hogy ezzel kelmét is lehessen festeni, hosszú és munkaigényes feltörés, rohasztás, vizeletben áztatás szükséges - ezért is számít szenzációsnak egy olyan festékgyár felfedezése, mint amilyet most tártak fel Izraelben, Haifa közelében. A Tel Shikmonában talált leletek tanúsága szerint a településen időszámításunk előtt 1100 és 600 között virágzott a festékgyártás, erre utal az is, hogy több erre utaló lelet mellett a régészek egy 350 literes festékesvödröt is találtak, ami bizonyára elképesztő vagyont rejthetett - a festék a pályafutásának csúcsán ugyanannyit ért, mint az arany.

Egy új tanulmány részletesen bemutatja a felfedezés izgalmas aspektusait, amely során a lelőhelyről összesen 176 olyan lelet került elő, amelyek a festékkészítéssel vagy festőműhelyek működésével állnak összefüggésben. Az edények szolgáltak a festék előállítására, és az ezekből származó töredékeken megfigyelhető vastag lila csíkok tanúsítják, hogy a folyadék reakcióba lépett a levegő oxigénjével, ami a kerámia elszíneződéséhez vezetett. Ezen kívül más edényekben zajlottak a festési folyamatok, míg a csigák feldolgozása mozsarakban és őrlőkövekkel történt, amely a festék előállításának szerves részét képezte.

Golan Shalvi, az ásatás vezető régésze kiemelte, hogy ez a világ egyedüli olyan feltárt bíborfesték-gyára, ahol ilyen hosszú időn keresztül és ilyen jelentős mennyiségben állítottak elő türoszi bíborfestéket. A kutatók tanulmányukban hangsúlyozzák, hogy a festőműhelyeket gyakran összekeverik a festéket előállító üzemekkel. Az itt feltárt leletek segítségével azonban könnyebbé válik a gyárak pontos azonosítása, ami lehetőséget ad a kutatóknak, hogy mélyebb betekintést nyerjenek a türoszi bíbor történetébe. A festék készítése már 15 ezer éve folyik, ám még mindig rengeteg kérdés merül fel a titokzatos bíborral kapcsolatban.

A főníciaiak (akik nagy valószínűséggel felfedezték a festék készítésének titkát) annyira büszkék voltak a festékükre, hogy egyenesen az istenekig vezették vissza az eredetét (más megközelítés szerint a kutyákig). A történet szerint Melkart, a városok védelmezője a tengerparton sétált nimfa szeretőjével, Türosszal, amikor a kutyája beleharapott egy tengerparton heverő csigába. A csiga lila nyomot hagyott a kutya száján, mire Melkartnak gáláns ötlete támadt: kerített valahonnan egy köntöst, megfestette a véres nyállal, és a nimfának adta. Más források Héraklésznak tulajdonítják a türoszi bíbornak nevezett festék feltalálását, mindenesetre sokáig nagyjából csak ennyit lehetett tudni róla, a készítésének a titka Bizánc elestével elveszett.

A titok megfejtésére egészen 2023-ig kellett várni, amikor Mohammed Ghassen Nouira, egy szenvedélyes amatőr kutató Tunéziában, 16 évnyi kitartó kísérletezés után végre sikeresen előállította Bizánc után az első tűzpiros bíbort. Ezzel nemcsak a festék előállításában, hanem a kelmék festésében is úttörő szerepet játszott. A bíbort előállító folyamat nem csupán rengeteg csiga felhasználását igényli, hanem rendkívül sok tényező, például a hőmérséklet, a csigák fajtája és a napsütés is befolyásolja a végeredmény színét. Nouira kísérletei lenyűgöző eredményeket hoztak, és az általa festett kelmék reprodukciói már a British Museum és a Bostoni Szépművészeti Múzeum kiállításain is helyet kaptak.