"Rendelkezünk néhány hun kori sírral, de ez a rendelkezésünkre álló információkhoz viszonyítva sajnos meglehetősen csekély."

A tanulmány részletei - Az ősi genomok felfedik az avarok és a magyarok közötti átalakulásokat a 9-10. századi Kárpát-medencében. E témában a Szép Szó tavaly decemberi számában már érintettük a kutatást, most pedig lehetőségünk nyílt, hogy interjút készítsünk a kutatókkal: Csáky Veronikával, Gerber Dániellel és Szeifert Beátával, akik a tanulmány fő szerzői, és mindannyian a HUN-REN Archeogenomikai Intézet munkatársai. Emellett megkérdeztük Szécsényi-Nagy Annát, az intézet igazgatóját, valamint Szőke Béla Miklós régészt, a HUN-REN Régészeti Intézet emeritus kutatóját, akik témavezetőként támogatták a kutatást.

Hogyan indult el a kutatás, amely hat évvel ezelőtt egy sikeresen elnyert pályázati téma köré épült?

Csáky Veronika (CsV): 2018-ban indítottunk egy izgalmas kutatási projektet, amely az Árpád-kori népesség uniparentális markereinek, vagyis az anyai és apai származási vonalak részletes vizsgálatára összpontosított. A kutatás során különböző temetőkből gyűjtöttük az adatokat, köztük Zalavár, Visegrád, Sárbogárd, valamint a Székesfehérvár körüli lelőhelyek anyagát is. 2020-ra a projektet teljes genomi analízisekkel bővítettük, így a lehetőségeink még szélesebbé váltak. Amikor szülési szabadságra mentem, egy félig kész kézirat várta a kollégáimat, de Gerber Dániel készségesen vállalta, hogy folytatja ezt a fontos munkát.

Szőke Béla Miklós (SzBM): Kezdetben csupán Zalavár ásatójaként vettem részt a kutatási projektben, amelyet Benkő Elek és Mende Balázs indított. Az eredeti kiindulópont az volt, hogy feltérképezzük, miként kapcsolódik a honfoglalás- és az Árpád-kori magyarság a korábbi népességhez. Ám ez a kérdés hamarosan sokkal összetettebbé vált: szükségessé vált az Árpád-kor népességének előzményeinek és kapcsolatrendszerének mélyebb megértése. Fontos volt kideríteni, hogy az avar kultúra mennyire folytatódott a magyar időszakban, vagy éppen ellenkezőleg, mennyire vált el tőle. Ezen kívül figyelembe kellett venni azt is, hogy a szláv népesség, amely körülvette mind az avar, mind a magyar területeket, milyen hatással volt a kép kialakulására. Továbbá, a helyben talált alapnépesség – amelyről a klasszikus antropológia megállapította, hogy szinte változatlanul jelen volt – túlélte az avarok érkezését és a magyar honfoglalást is. Ezek voltak azok az alapvető kérdések, amelyekre a genetika segítségével tudományosan megalapozott válaszokat kerestünk.

Szeifert Bea (SzB): A kutatás kezdeti szakaszában a hatalmi központok archeogenetikai elemzése állt a középpontban. Elsőként Zalavárra összpontosítottunk, ahol egy jelentős méretű temetőből gyűjtöttünk mintákat, igyekezve alapos válogatást végezni, figyelembe véve különböző szempontokat. A temetőben több időbeli horizontot tudtunk azonosítani, és célunk az volt, hogy ezeket egymáshoz viszonyítva elemezzük. Emellett Székesfehérvár, mint egy másik jelentős hatalmi központ, szintén a kutatásunk fókuszában állt, ahol a környező lelőhelyek mintáit is megvizsgáltuk.

SzBM: Zalaváron a IX. század közepétől a XII. század elejéig folyamatosan temetkeztek. Ezért azt, hogy egy ilyen hatalmi központ vonzásában élt népesség hogyan reagált a történeti változásokra, ezen a temetkezési egységen belül lehet a legjobban kimutatni. Régészetileg éppúgy, mint genetikailag.

Milyen tanulságok vonhatóak le ebből?

Gerber Dániel (GD): A genetikai eredmények nagyon sokrétűek lettek. Kutatásunknak két fő perspektívája volt. Egyrészt a Kárpát-medencei alapnépesség mibenlétét igyekeztünk meghatározni, másrészt a beköltöző, keletről érkező népességek genetikai kapcsolatrendszerét szerettük volna jobban megismerni...

Elnézést a közbevágásért, de mikor kezdhetünk el beszélni a Kárpát-medencei alapnépességről?

A modern európaiak genetikai háttere, ha leegyszerűsítjük, három fő forrásra vezethető vissza: az őskőkori európai vadászó-gyűjtögetőkre, az újkőkori anatóliai földművesekre és a sztyeppei pásztorokra. Ezek a csoportok a bronzkor idejére, körülbelül a Kr. e. harmadik évezred végére egyesültek. Azonban a köztük lévő időszak, különösen a középső bronzkor és a népvándorláskor közötti időszak, a hamvasztásos temetkezési szokások elterjedése miatt, sok szempontból még mindig rejtélyes számunkra.

Alapvetően megállapítható, hogy a bronzkorban kialakult genetikai háttér képezi a modern európai népcsoportok, így a Kárpát-medencei közösségek alapját is.

Egy nemrégiben megjelent tanulmány (Antonio et al. 2024, eLife) nagyjából háromezer évvel ezelőttre teszi azt az időpontot, amikor a késő bronzkori/kora vaskori népsűrűség egy olyan kritikus tömeget érhetett el, amit már a külső hatások (beköltözések, hódítások) nem tudtak lényegesen átalakítani. Ezt a mi eredményeink is megerősítik, ugyanakkor az általunk vizsgált időszak alatt jól kimutathatóak különböző belső átrendeződések. Ez azt jelenti, hogy nem egy statikus, évezredek óta egy helyben lakó, hanem - bár a vaskor óta folytonosságot mutató - összetételében mégis dinamikusan változó népességről beszélhetünk. Azt, hogy ezek az időszakonként megjelenő változások aztán milyen népességtörténeti, történelmi, vagy akár ökológiai eseményekkel állhatnak kapcsolatban, a következő évek kutatásai fogják megválaszolni.

Milyen időtávot fogott át ez a mostani kutatás?

GD: Az időszámításunk szerinti első évezred második felében, különösen az avar korszak végén és a magyar honfoglalást megelőző évtizedekben figyelhetők meg jelentős belső átrendeződések. Ekkoriban a társadalmi, politikai és kulturális változások dinamikusan alakították a térséget, és ezek a folyamatok szoros kapcsolatban állnak a honfoglalás eseményeivel.

A Science Advancesben megjelent tanulmány egy hatéves kutatás lezárása volt. A munka megkezdésekor volt valamilyen kitűzött, elképzelt cél, hogy honnan hova akarnak eljutni?

Szécsényi-Nagy Anna (SzNA): A kutatásunk középpontjában az állt, hogy feltárjuk, miként változott az adott hatalmi központok környékén élő népesség az avar kortól kezdve a honfoglaláson át egészen az Árpád-korig. Emellett kiválasztottunk egy lelőhelyet is a Kisalföldön, amely a mai Himod faluban található, és azt vizsgáltuk, hogy az ott élő közösség folytatta-e életét az említett időszakokban. A pályázatunkat Mende Balázzsal közösen készítettük el, melyben már körvonalazódtak a vizsgált lelőhelyek és a kutatás főbb témái. E projekt megvalósításához 2018-ban támogatást nyertünk az Emberi Erőforrások Minisztériumától...

SzBM: ...és igazán figyelemreméltó, hogy Zalavár, mint a hatalom központja, egyfajta gyűjtőhely volt (ahogyan manapság Budapest is: sokféle ember érkezik ide minden irányból), míg Himod egy vidéki közösséget képvisel, ahol az emberek folyamatosan élnek, generációról generációra, távol a hatalmi középponttól. Az anyagi kultúra, amelynek változásait a régészeti felfedezések révén nyomon követhetjük, természetesen az idő múlásával átalakul. A honfoglalás idején új viseletek és temetkezési hagyományok bukkantak fel. A hatalmi központban ez a folyamat nyilvánvalóan gyorsabban és kifejezőbben zajlott, mint a vidéki településeken.

A Hortobágy-Árkus temetőben a régészek figyelemre méltó nyomokra bukkantak, amelyek azt mutatják, hogy az avarokhoz kapcsolódó sírok közül a legkésőbbi időszakban, a honfoglalás után elhunyt elit tagok hasonló tárgyi emlékeket hagytak maguk után, mint a honfoglalók. Ezek a leletek izgalmas bepillantást nyújtanak a két kultúra közötti kapcsolatra és a történelmi átmenetekre.

GD: A Hortobágy-Árkus lelőhely honfoglalás előtti és utáni fázisa genetikai értelemben nagyon jól szétválasztható. A honfoglalás előtti időszak leletei biológiailag semmilyen továbbélést nem mutatnak az ide temetett, honfoglalást követő egyénekben, ami egyértelműen utal a keleti eredetű népesség cseréjére ezen a lelőhelyen.

Az emberiség (írott) történelmében szinte közhelyszerű megállapítás, hogy az úgynevezett szubsztrátum (akiket meghódítanak, akikre rátelepednek) igyekszik hasonulni, hasonlítani az uralkodó néphez szokásban, nyelvben, külsőségekben, mert ez a túlélés, a megmaradás egyik lehetséges módja.

SzBM: Éppen ezért annak egyszerűen nem volt értelme, hogy egyfajta ellenállás jeleként azt mondják és tegyék: "Én azért is avar övet viselek".

Külön figyelemre méltó információt osztunk meg közleményünkben: Zalavárról egy Karoling-korból származó férfi csontmaradványait találta meg a kutatás, aki már jóval a honfoglalás előtt élt ezen a vidéken. Az ő egyedisége abban rejlik, hogy szoros genetikai kapcsolatban állt a honfoglalás kori népesség egyes csoportjaival, valamint az uráli térség akkori lakóival.

SzBM: A rétegelemzés, avagy a stratigráfiai vizsgálat segítségével egyértelműen megállapítható, hogy a temetőben található egyén eltemetése az 860-870 közötti időszakra tehető, későbbi időpontban nem határozható meg. A genetikai elemzések alapján, a jelenlegi nézetek szerint ez a sír nem lenne helyénvaló ebben a kontextusban.

Tudomásunk van arról, hogy amikor a magyar törzsek még Etelközben éltek, többször is jártak a Kárpát-medence térségében meghívásra, vagy felderítésre. Aztán lehet találgatni, hogy az itt eltemetett, genetikailag a honfoglalókhoz tartozó férfi hogyan kerülhetett Karoling szolgálatba, mert nyilván nem csatában esett el.

SzBM: A honfoglaló magyarokhoz köthető legkorábbi nyugat-európai írásos feljegyzés 862-ből való, amikor a honfoglalók elődei már részt vettek a Karoling Birodalom pusztításában, azokban a harcokban, amelyek itt zajlottak. Ez az első említés róluk Hinkmar reimsi érsek feljegyzésében. A későbbi években, de még a honfoglalás előtti évtizedekben is voltak ilyen és hasonló említések.

Ez egyrészt azt tükrözi, milyen hatalmas szerepet játszott a honfoglalók megjelenése Európa történetében, másrészt rámutat arra is, hogy a honfoglalás folyamata nem csupán egyetlen esemény volt, hanem egy hosszabb időszak alatt zajló, összetett történés.

SzNA: A szóban forgó tanulmányban arról írunk, hogy a genetikai adatokból nyilvánvalóan látszik: a magyar honfoglalásnak több, időben elhúzódó fázisa volt.

Nincs kontinuitás, az éveken át tartó kutatás eredménye szerint a honfoglaló magyaroknak genetikailag semmi közük nem volt a hunokhoz és az avarokhoz

CsV: Kimutattuk, hogy a honfoglalók előbb az Alföldön, később pedig a Dunántúl térségeiben is keveredtek az alapnépességgel. Visszatérve a folytonosságra (vagy népességcserére): már az elsődleges eredményeink alapján is az volt a megállapításunk Zalavár és Himod kapcsán, hogy egyszerre érhető tetten a folytonosság és a változás a népesség összetételében, különösen Himod lelőhelyen, ahol például a második időrendi fázisban az egyik eltemetett egyén biológiai apja az Alföldről került elő.

A SzNA kutatása során kiemelt figyelmet fordítottunk az avarok és a magyarok közötti kapcsolatra. Mivel nem tudjuk pontosan, hogy a különböző csoportok tagjai hogyan azonosították magukat – avarnak vagy magyarnak –, ezért technikai terminusokat alkalmaztunk e csoportok megkülönböztetésére. A kutatásunk során úgynevezett IBD-egyezéseket elemeztünk, ami az angol "identity-by-descent", azaz leszármazás alapú azonosság rövidítése. Ez a módszer az archeogenomikában forradalminak számít, és mi voltunk az egyik elsők, akik alkalmazták ezt a megközelítést. Röviden fogalmazva: a kromoszóma-szegmensek egyezésére koncentráltunk, amelyek közvetlen kapcsolatokat jeleznek. Az eredmények világosan mutatták, hogy a beérkező magyarok és a keletről érkező avarok között alig volt genetikai kapcsolat. Hasonlóan csekély volt az itteni alapnépesség és az avarok közötti kapcsolatok száma is. A vizsgált temetők és sírok csontmaradványai azt igazolták, hogy az európai alapnépességhez tartozó egyének voltak többségben, míg a keleti avarok a saját birodalmukban kisebbséget képviseltek. Fontos hangsúlyozni, hogy az avarok és az itt élő népesség közötti genetikai keveredés rendkívül alacsony volt a 250-300 éves itt tartózkodásuk alatt. Ezzel szemben a honfoglaló magyarok szinte azonnal elkezdtek keveredni az alapnépesség tagjaival. Ez a jelenség hozzájárulhat a magyarság Kárpát-medencei megmaradásának egyik magyarázatához.

GD: Genetikai értelemben a keleti avarok gyakorlatilag teljesen eltűnnek a honfoglalás idejére, annak ellenére, hogy szórványosan akadt egy-két olyan megvizsgált egyén, akikben még tetten érhető egy-egy avar felmenő. Az okokat nyilván a későbbi kutatások fogják kideríteni.

CsV: Természetesen ezek a következtetések nem csupán a hatalmi központok genetikai vizsgálatával írhatók le, jelenthetők ki. A populációgenetikai és statisztikai elemzéseinkhez a korábbi kutatások sok más lelőhelyről származó eredményeit is felhasználtuk, amelyek főleg az Alföldre koncentráltak.

SzNA: Napjainkra már tisztábban látjuk a népvándorlás időszakában az Urálban élő népek genetikai összetételét. Kiderült, hogy a magyar honfoglalás időszakában egy jelentős csoport érkezett onnan, és ilyen genetikai jellemzőkkel rendelkező csoportok korábban nem voltak jelen a Kárpát-medencében. Ezért határozottan kijelenthetjük, hogy az avar korban sem a korai, sem a késő-avarok között nem volt semmiféle genetikai kapcsolat az Urál népeivel. Az első uráli előfutár, akit már említettünk, a zalavári férfi, aki a 860-870-es években élt.

Vajon azok a nagyobb népek (hunok, avarok), amelyek hosszabb-rövidebb időre birtokba vették a Kárpát-medencét, sodorhattak-e magukkal olyan kisebb népeket, néptöredékeket, amelyek uráli jellegzetességeket mutatnak, mondjuk proto-magyarokat?

GD: Nem, ez teljes mértékben kizárható. A honfoglalás előtti évszázadokban a keleti genetikai összetételt képviselő egyének nem mutatnak semmiféle uráli vonást vagy kapcsolatot. Nyilvánvaló, hogy nem zárható ki, hogy néhány, a későbbi honfoglalókhoz csatlakozó egyéb csoport, esetleg sztyeppei eredetű elődök, az avarokkal együtt érkeztek a Kárpát-medencébe. Azonban a keleti avarok és a már itt élő, vegyes honfoglalók genetikai profilja annyira eltérő, hogy a közöttük fennálló biológiai kapcsolatok mennyisége és - ami még fontosabb - erőssége rendkívül csekély. Így ezek a potenciális sztyeppei kötelékek nem játszanak jelentős szerepet az összkép szempontjából.

A SzBM elképzelése szerint a korai avarok nyugatra való terjeszkedése egyfajta hólabda-effektusként képzelhető el. E kezdeti csoport viszonylag kicsi létszámú volt, de genetikailag és antropológiailag is markánsan hordozta a mongolos és belső-ázsiai jellegzetességeket. Ahogy haladtak előre, úgy vonzották magukhoz az újabb népeket, és mire elérték a Kárpát-medencét, már egy hatalmas, egységes tömeggé formálódtak. Ez a népesség rendkívül erős és agresszív volt, ügyesen forgatták a fegyvereket, és senki sem tudta őket megfékezni. Bár a genetikájuk alapján egy szűk csoportot képviseltek, a viseletük, a fegyverzetük és a sírmellékletek alapján mindannyian az avarokhoz tartoztak – ám a valóság ennél bonyolultabb volt.

Hasonlóképpen a hunokhoz, mert a hun korszakban számos nép "vált hunná": germánok, szarmaták és mások, bár genetikailag nem voltak azok.

SzBM: Csakhogy a hunok a halottak nagy részét elhamvasztották, és a kalcinálódott csontokból nem lehet genetikai kutatást végezni.

Talán éppen ezért sosem bukkannak rá Attila sírjára?

SzBM: Szinte biztosra vehetjük, hogy nem így van.

SzNA: Néhány hun kori sírunk azért van, de ez vajmi kevés az elméletekhez.

GD: A kutatásunk során arra a lényeges eredményre jutottunk, hogy...

A Bajkál-tó környékéről, a távoli keletről érkezett avar elit vezetése alatt a vándorlók magukkal hoztak bizonyos népcsoportokat, akiket valószínűleg Szőke Béla említett. Ők az útjuk során csatlakoztak az avarokhoz. Figyelemre méltó, hogy a csoporton belül folyamatosan érzékelhető a különböző kultúrák keveredése. Ezzel szemben a Kárpát-medencében élő európai népesség között a keveredés szinte teljesen hiányzik.

Egyébként a 2024 tavaszán megjelent Gnecchi-Ruscone és munkatársai által publikált Rákóczifalváról, illetve a néhány hete megjelent Wang és munkatársai. által publikált ausztriai Mödlingről származó avar kori egyének archeogenomikai vizsgálatai is ugyanerre a következtetésre jutottak.

Ezek szerint már régóta úgy tartották, hogy ezeket a népeket az avarokhoz kötötték...

GD: ...azt nem tudom, hogy ez kulturálisan pontosan hogyan nézett ki, bár például a mödlingi temető esetében határozottan kimutatható a biológiai származás és a régészeti kontextus közötti összefüggés, de az biztos, hogy a honfoglalás időszakára minden avarokhoz köthető elem eltűnik.

SzB: Volt már szó arról, hogy az avarok számbelileg kisebbségben voltak az itt talált népekkel szemben; genetikai adataink szerint hozzávetőlegesen az összlakosság 20 százalékát tették ki, ugyanakkor a honfoglalók csak körülbelül 10 százalékát.

Manapság erre szakosodott cégek hirdetik magukat, hogy 40 és 100 dollár közti áron genetikai eredetvizsgálatot végeznek. Úgy tudom, hogy egy-egy ilyen komoly tudományos vizsgálat meglehetősen sok pénzbe kerül. Hát még több száz, amit elvégeztek ennek a kutatásnak a során. Publikus, hogy mi az ára mondjuk egy teljes genom-kutatásnak?

SzNA: Jelenleg mennyi az összeg, vagy milyen volt a helyzet öt évvel ezelőtt?

Legyen a mai ár a kiindulópont, és – ahogyan azt a műkereskedelem világában megszoktuk – határozzunk meg egy becsült értéket.

SzNA: Számos százezer forint.

Az archaikus mintákból származó DNS kinyerése jelentősen drágább, mint a mai korszerű elemzési módszerek alkalmazása.

Közel 300 egyén mintáját elemeztük, és megkezdtük az alapvető feldolgozási lépéseket. Az anyai vonalakat minden résztvevő esetében megvizsgáltuk, míg az apai vonalakat kizárólag a férfiaknál elemeztük. Ezek a típusú vizsgálatok költséghatékonyabbak. Amint lehetőségünk adódott a teljes örökítőanyag részletesebb megismerésére, a legjobb minőségű, legnagyobb saját DNS tartalommal rendelkező mintákat választottuk ki. Összesen 103 teljes genom vizsgálatot hajtottunk végre, mivel ezek bizonyultak a legalkalmasabbnak a mélyebb és költségesebb elemzésekhez.

SzNA: Ideális lett volna, ha a zalavári temető teljes területét alaposan átvizsgálhatjuk, hogy a lehető legpontosabb és hitelesebb eredményeket érjük el...

SzBM: ...előbb-utóbb biztosan adódik alkalom, hogy nem csupán erre, hanem más temetők alapos feltárására is lehetőségünk nyílik.

Akkor most, honnan induljunk tovább?

CsV: Egy új NKFIH-STARTING kutatási pályázat indítottam 2025 januárjától, amely témájában és célkitűzésében a honfoglalás-kori Kárpát-medence regionális különbségeire, társadalmi szerveződésére, kapcsolatrendszerére keres (és reméljük: talál) válaszokat. Ennek megfelelően törekszünk a Kárpát-medence különböző területeiről választott temetők elérhető, teljes embertani leletanyagának vizsgálatára.