Stan és Pan kapcsolatát a valódi barátság mély köteléke hatotta át.
Karrierje végére Buster Keaton testében egyetlen ép csont sem maradt, ami jól tükrözi a komikus zsenialitását és a fizikai komédia iránti elkötelezettségét.
Arthur Stanley Jefferson, aki a közismert Stan Laurel néven vált híressé, 1890. június 16-án látta meg a napvilágot az északnyugat-angliai Ulverstonban, ahol egy színháztulajdonos és egy színésznő másodszülött gyermekeként nőtt fel. Tizenhat éves korában, apja színházának pénztárosi feladatainál kezdett, de a színpad iránti szenvedélye arra ösztönözte, hogy titokban csatlakozzon egy színtársulathoz. Első fellépésén, miközben a függöny mögül figyelte az előadást, megpillantotta apját a nézőtéren. A sikeres előadás után azonban nem került sor hosszú magyarázkodásra, hiszen apja büszkén támogatta fiát, sőt engedte, hogy a társulattal turnéra menjen, heti egy fontért. Később Stan Charlie Chaplin beugró színésze lett, és bejárta Nagy-Britanniát, sőt a tengerentúlon is fellépett, ám a társulat 1913-ban végül felbomlott.
Stanley Amerikában ragadt, ahol saját, általa megírt dalai révén egyre nagyobb népszerűségnek örvendett. Ekkor döntött úgy, hogy nevét Stan Laureleként változtatja meg, és a hírnév szárnyakat adott neki. Az 1920-as évek elején, tele kreatív ötletekkel, észrevette, hogy egyre ritkábban lép a kamera elé, hiszen életét a rendezés és a komikus jelenetek írása töltötte ki. Ekkor ismerkedett meg Hal Roach filmproducerrel, akinek stúdiójában találkozott az amerikai színész, Oliver Hardyval. A két művész először 1920-ban dolgozott együtt egy filmben, de később az útjaik elváltak, és évekig külön-külön folytatták pályafutásukat. Roach és Leo McCarey, a neves burleszkfilmrendező, hamar észrevették, milyen jól működik együtt a két színész, így újra összehozták őket – a többi pedig már a filmtörténelem része. 1927-re megszületett a legendás páros, akiket az Egyesült Államokban és világszerte Laurel és Hardy néven, míg Magyarországon Stan és Pan néven ismernek.
A komikus párosok gyakran az egymás melletti, jóban-rosszban kitartó, de teljesen ellentétes jellemű és megjelenésű karakterek végeláthatatlan konfliktusaira építenek. Stan és Pan esetében sincs ez másként: Stan a vékony, ügyetlen, kétbalkezes figura, míg Pan a kövér, ravaszabb, erősebb és atyáskodó társ, aki végül mindig pórul jár. Laurel, a soványabbik, átlagos magassága mellett szinte eltűnik a 185 centiméter magas, fénykorában 127 kilót nyomó Hardy mellett. A "szemet szemért" jelenetek bevált receptje, amikor a konfliktust egy harmadik szereplő, például a feleség, egy szomszéd vagy egy járókelő robbantja ki. A két barát, akiknek esze sincs, naiv optimizmussal vágnak bele a problémák megoldásába, ami végül katasztrofális kudarcba torkollik. Közben mindketten elképesztő naivitással és hozzá nem értéssel viszonyulnak a helyzethez. "Két kobak, egyetlen gondolat nélkül" - ahogy Stan bölcsen megjegyzi.
A némafilmkorszak végére elképesztő népszerűségre tettek szert, a közönség tódult burleszkjeikre. A hangos film megjelenésével ha lehet, még kedveltebbek lettek, hangjuk - Stan brit és Hardy amerikai akcentusa - tökétesen illett karakterükhöz. Laurel védjegye volt a gyakori fejvakarás, nyöszörgő hangú sírás, amit a "Nos, én nem tehetek róla" - panaszkodás szakított meg. Hardy ezzel szemben dagályosan és modorosan beszélt, gyakran tekintett a kamerába, mintegy részvétteljes felbólintásra várva a nézőtől.
Első nagyjátékfilmjük, a „Bocsássanak meg”, 1931-ben debütált a mozikban, ezt megelőzően csupán 20-25 perces rövidfilmeket készítettek. 1940-ig összesen 13 játékfilmet forgattak, köztük a legismertebbeket, az 1933-as „Stan és Pan Chicagóban” és az 1937-es „Vadnyugati őrjárat”. Az 1940-es évek során a kisebb stúdiókkal szemben a Twentieth Century-Fox és a Metro-Goldwyn-Mayer erősebbé vált, és ezeken a nagyobb produkciós cégeken belül már nem tudtak annyi alkotói szabadságot élvezni, mint korábban. Ez a változás nyomot hagyott filmjeik humorán, ami a népszerűségük csökkenéséhez vezetett; a háború idején főként a katonák körében arattak némi sikert.
A "Szerencsés kutya" című 1921-es film egyik emlékezetes jelenetében a hősies kutya, akit mindenki imád, bátor módon visszahozza a gazdája által elhajított dinamitot. A kutya ügyessége és bátorsága nem csupán a gazdája életét menti meg, hanem a nézők szívét is megdobogtatja. Az izgalmas pillanatban a feszültség a tetőfokára hág, miközben a kutya hűségesen teljesíti küldetését, bemutatva, hogy a barátság és a bátorság hatalmas erőket szabadíthat fel.
Stan és Pan összesen 106 rövid- és játékfilmet forgatott együtt, kivétel nélkül komédiát. A zenedoboz című, 1932-ben készült filmjük, amelyben egy zongorát próbálnak felcipelni egy lépcsőn, Oscar-díjat kapott. Utolsó filmjük, az Utópia teljes bukás volt. Ezután még vállaltak fellépéseket, de soha nem lettek a régiek. Hardy 1957-ben bekövetkezett halála után Laurel idegösszeomlást kapott, még partnere temetésére sem tudott elmenni. 1960-ban tiszteletbeli Oscar-díjat kapott a komédia filmműfajának kialakításában végzett munkájáért, de életkedve egyre fogyott, s 1965. február 23-án ő is meghalt.
Az Entertainment Weekly magazin a filmtörténelem 45. legnagyobb mozisztárjának választotta őket, és nem mellesleg a Beatles Bors őrmester albumának borítóján is ott díszelegnek. Magyarországon Stan és Pan párosa ihlette meg a híres bohózat-írót, Vadnay Lászlót, aki az ő karaktereik nyomdokain alkotta meg a felejthetetlen Hacsek és Sajó duót.
