Steve Witkoff: Trump árnyékának külügyminisztere | #moszkvater Steve Witkoff, a Trump-adminisztráció titkos befolyásolója, aki a nemzetközi kapcsolatok színfalai mögött mozog, komoly szerepet játszik a politikai táj formálásában. Az üzleti világban szerz

Politika

A Trumppal évtizedes barátságot ápoló Witkoff, aki diplomáciai ügyekben már az elnök első ciklusában is jelentős támogatást nyújtott, egyértelműen közelebb áll az elnöki vízióhoz. A fent említett vita, továbbá az utóbbi hetekben tapasztalt békefolyamat lelassulása is rávilágít arra, hogy az Egyesült Államoknak jelenleg nincs világos és határozott terve arra vonatkozóan, hogyan kényszeríthetné ki a tartós és általános tűzszünetet.

Kép forrása: EUROPRESS/Patrick T. Fallon/AFP

Zavart és felháborodást váltott ki nyugat-európai és bizonyos amerikai körökben, amikor Steve Witkoff március végén a Tucker Carlsonnak adott interjújában, majd a Reuters jelentése szerint Donald Trumpot tájékoztatva, felvetette, hogy érdemes lenne átgondolni a négy, Oroszország által alkotmányosan elcsatolt kelet- és dél-ukrán régió átadását. Trump különmegbízottja szerint Oroszország határozottan ragaszkodik ahhoz, hogy a népszavazáson az Oroszországhoz tartozás mellett szavazó négy terület – Luhanszk, Donyeck, Zaporizzsja és Herszon – irányítása is a kezébe kerüljön. Ezen orosz követelés elfogadása esetén pedig közelebb kerülhetnénk a béke megteremtéséhez.

A másik fél határozottan elutasította ezt az ajánlatot, különösen Keith Kellogg, az Ukrajnával kapcsolatos ügyekért felelős különmegbízott. Kellogg érvelése szerint Kijev nem lenne hajlandó elfogadni az ilyen javaslatokat. Valójában Ukrajna Trump elképzeléseivel szemben szinte semmit sem fogadna el, de jelenlegi helyzetében nem áll módjában visszautasítani azokat. Ebből a szempontból érdemes figyelembe venni, hogy Kijev mindenféle feltétel nélkül beleegyezne egy általános tűzszünetbe.

Kijev jelen pillanatban arra játszik, hogy mindenek előtt a britek és a "tettrekészek" segítségével megakadályozza, vagy legalábbis lassítsa a további orosz előrenyomulást, közben taktikai célokat követve folytassa az orosz mélységi területek támadást. Ebben új szövetségesre találhat akár Friedrich Merzben is. A lényeg az amerikai elképzelések szabotálása annak reményében, hogy Trump egyszer eltűnik a színről, de addig is meg lehet talán osztani a csapatát, és találni olyan embert, aki felkarolja a nyugat-európai/ukrán érdekeket. Erre a szerepre azonban nem igazán van jelölt, hiszen a korábban más nézeteket valló Marco Rubio külügyminiszter hallgat Trumpra - bár a WSJ értesülése szerint Kellogg mellett ő is visszafogottabb orosz vonalat vinne -, a szóba jöhető Michael Waltz nemzetbiztonsági főtanácsadó pedig nem tartozik az elnök legszűkebb köréhez, a Signal-ügy pedig meg is gyengítette a pozícióit.

"Adja magát a sokak által túlságosan oroszbarátnak tartott Witkofftól eltérően gondolkodó, persze ettől még Trumphoz lojális Keith Kellogg, ami magyarázza azt is, hogy ellenpólusként hangsúlyosan feltűnt a Reuters anyagában, majd a nyugati globalista narratívában"

A két tárgyaló eltérő nézetei számos kérdésben feszültséget szültek, legutóbb például a Szumitra mért orosz rakétatámadás kapcsán, amelyet Kellogg határozottan elítélt, míg Witkoff hallgatott. Kellogg ugyanakkor előállt egy Ukrajna felosztását érintő javaslattal, bár ezt a kontextusban cáfolta. Az elképzelései a 1945-ös Berlin ellenőrzési zónákra osztását idézik, ami arra utal, hogy mind Kellogg, mind Witkoff képesek az új világhelyzet és az ukrajnai frontok realitásainak elfogadására. Az ötletek megvitatása mögött részben az a cél húzódik meg, hogy a nyugati közvéleményt felkészítsék a nehezen emészthető tények elfogadására. Továbbá, a különböző tervek előterjesztése mögött a Fehér Ház tűzszünetet sürgető nyomásának hatása is érezhető, amely fokozza a tárgyalók kreatív gondolkodását.

A folyamatban részt vevő felek, akár közvetlenül, akár közvetetten érintettek, érzik a helyzet súlyát. A Trump elképzeléseit kezdetben elutasító, a Fehér Ház árulásától rettegő, valamint Washington gyors sikerében érdekelt úgynevezett európai cselekvők most bátorságot nyernek a washingtoni tanácstalanság révén. Minden erejükkel azon fáradoznak, hogy érvényesítsék saját akaratukat, amely Ukrajna megerősítésére és Oroszország további gyengítésére irányul, miközben a korábbi nyugati elképzelések keretei között mozognak. Noha a képességeik jelentősen korlátozzák őket, már így is eredményeket tudtak felmutatni: bátorítják az ukrán vezetést, és Volodimir Zelenszkij továbbra is kitart Trump ellen, nem hajlandó aláírni a ritkaföldfém egyezség néven ismert megállapodást.

Kijev ügyesen hangsúlyozza, hogy támogatja és elfogadja a tűzszünetet, ugyanakkor Moszkvát igyekszik felelőssé tenni a folyamat elhúzódásáért. Minden lehetséges lépést megtesz annak érdekében, hogy Trump csapatát szembe állítsa Moszkvával.

De oda-odaszúr Washingtonnak is, legutóbb CBS 60 perc című, eleve Trumppal harcban álló műsorának nyilatkozva már odáig ment, hogy az orosz narratíva elfogadásával vádolja meg a Fehér Házat. Megkönnyíti a dolgát, hogy a nyugati információs teret alapvetően ez a London, Párizs és Kijev elképzeléseit tükröző narratíva uralja.

Moszkva nem siet, és igyekszik a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből. Gondosan ügyel arra, hogy a tárgyalások ne akadjanak meg, miközben próbálja demonstrálni konstruktív hozzáállását. Ugyanakkor határozottan törekszik saját érdekeinek érvényesítésére is. A Fekete-tengert érintő részleges tűzszünet kapcsán például arra törekszik, hogy feloldják az orosz mezőgazdasági termékek világpiacra jutását akadályozó szankciókat. Ez teljesen érthető, hiszen Oroszország összességében sokkal stabilabb helyzetben van, mint Ukrajna, még a felmerülő problémái ellenére is. Emellett Moszkva egyértelművé teszi Trump számára, hogy egy stabil béke kialakítása esetén sokkal jelentősebb geopolitikai és gazdasági megállapodásokat tudna felajánlani az Egyesült Államoknak, mint amit Ukrajna valaha is kínálhat.

Putyin és Trump közös víziói között megfigyelhető, hogy inkább a jövőbeli együttműködés lehetőségeiről esik szó, mintsem a békefolyamat nehézségeiről. Ez azért van, mert a jövőbeni közös érdekek sokkal vonzóbb perspektívát kínálnak számukra.

A fentiekből érthető, hogy a jelenlegi helyzetben Trump mellett Witkoff került a bírálatok középpontjába Londontól Párizson át az amerikai demokratákig és republikánus "héjákig". Ezzel igyekeznek a háttérbe szorítani Witkoffot, de nem akarják figyelembe venni, hogy ő lényegében Trump elképzeléseit valósítja meg. Mint ahogy a különmegbízotti poszt kettéválasztása is inkább taktikai lépés volt a Fehér Ház részéről. Kelloggot a korábbi kijelentései alapján Moszkvában joggal tartották túlságosan oroszellenesnek, és Trump is felismerte, hogy a tartása csak lassította volna a tárgyalásokat. Így az eredetileg közel-keleti különmegbízott Witkoff kapta a tárgyalásokat Moszkvával, és amennyire szükséges Kijevvel, míg az e körökben elfogadottabb Kellogg viszi az ukrán és európai vonalat. Mindkettőjük feladata a másik oldal puhítása, és ez érthető módon más-más eszközöket kíván. A tárgyalások menetéből kifolyólag - mindenek előtt Moszkvával kell megegyezni - Kellogg egy időre eltűnt a radarról, hogy aztán most a Reuters anyagában tűnjön fel ismét.

"A Witkoff körül kibontakozott kampányt a fentiek mellett magyarázzák az amerikai eliten belüli hatalmi harcok is"

Trump körül az ukrán-orosz konfliktus kezelésével kapcsolatban három fő véleményformáló kör bontakozik ki: a külügyminisztérium, Kellogg és Witkoff. A State Department jelenleg elsősorban technikai ügyekkel foglalkozik, mint a diplomáciai kapcsolatok helyreállítása, ingatlanok ügye, illetve közvetlen légi járatok indítása. Emellett felmerült a kérdés, hogy Witkoff, a diplomáciai és biztonsági protokollokra fittyet hányva, Putyin beruházási és gazdasági ügyekért felelős különmegbízottját, Kirill Dmitrijevet, ne a saját rezidenciáján, hanem a Fehér Házban fogadja. E helyzet következtében nem találkozhatott a republikánusok egy Oroszországgal szemben kritikus irányzatának az a javaslata, miszerint Witkoff helyett Rubio kerüljön a tárgyalások élére. Witkoff, aki építési vállalkozóként évtizedek óta ismeri Trumpot, tökéletesen átlátja, mit is kíván elérni az elnök, és az Oroszországgal folytatott eszmecseréket is a "trumpi Amerika" érdekeinek tükrében szemléli.

A Trump irányából tapasztalható feltétlen bizalom ugyanakkor lehetőséget teremt a Witkoffal való konfliktusok kiélezésére is.

Az elnök rá bízta a közvetítést előbb Gáza, majd az orosz-ukrán konfliktusban, legutóbb pedig már ú vezette az amerikai küldöttséget az Iránnal folyó ománi tárgyalásokon is. Nem véletlenül nevezik már Washingtonban minden kérdésben különleges megbízottnak (envoy to everything). Ezzel kapcsolatban megemlítik, hogy akárcsak az Izrael és az arab országok kapcsolatait normalizáló Ábrahám-megállapodások tető alá hozása idején, most is rendkívül energikusan lép fel, ám túlterhelt. De felróják neki azt is, hogy az orosz és az iráni diplomaták tapasztalt és dörzsölt tárgyalók, így rákényszeríthetik az akaratukat Witkoffra és csapatára.

A kritikák mögött felsejlik egyfajta ellenérzés is, miszerint Witkoff tulajdonképpen egyfajta szerepében tetszeleg, és sokan vágynak arra, hogy a diplomáciai tevékenységek ismét a külügyminisztérium irányítása alá kerüljenek.

Egy érdekes párhuzamot vonva, ne felejtsük el, hogy Trump első elnöki ciklusában a State Department veteránjai milyen ügyesen manipulálták a helyzetet, hogy Rex Tillersont, az ExxonMobil korábbi vezérigazgatóját külügyminiszteri pozícióból távol tartsák. E támadások mögött azonban nem csupán politikai érdekek húzódnak meg; az orosz-amerikai kapcsolatok normalizálásának Washingtonban is sok ellenzője akadt. Emellett megjelenik az irigység is, hiszen Wilkoffnak minden esélye megvan arra, hogy ha nem is azonnal, de sikert érjen el az orosz és iráni kapcsolatok terén. Ez pedig valódi válasz lenne a kétkedőknek és az ellendrukkereknek, akik mindig is kétségbe vonták a közelmúlt diplomáciai lépéseit.