Sebők Valéria, az örök Tűzvirág, egy olyan jelenség, aki mindig képes megújulni és inspirálni környezetét. Az életének minden szakaszában megjelenik az a tűz, amely nemcsak őt, hanem másokat is lángra lobbant. Az ő története nem csupán a siker szimbolikáj

Az időpont egyeztetése nem volt éppen egyszerű feladat, hiszen amikor éppen nem a kertjében tevékenykedik vagy unokáival játszik, ahogyan az a korosztályához tartozó nagymamáktól elvárható, könyvet ír, rendezvényeken vesz részt, és nemrégiben csatlakozott a Tűzvirág nevű formációhoz, amelynek tagjaiként a környező falvakat és iskolákat járják be. Jó három évtizede ismerjük egymást, de ha jól emlékszem, első találkozásunk nem Gömörben történt, hanem a nagymegyeri nyári egyetemen, ami 1998-ban még létezett. Ekkor hívta meg egykori tanárom, Somos Béla, hogy segítségek a határon túli magyar irodalmakról szóló előadásához, és vázoljam fel röviden a szlovákiai magyar irodalom elmúlt évtizedeit. Nagy megtiszteltetésnek tartottam a feladatot, ám hamar lebuktam; a palóc dialektusom azonnal felfedte, hogy nem vagyok más, mint felvidéki. Itt találkoztam először Sebők Valériával, de nem utoljára, és azóta évtizedeink sorsa szorosan összefonódott.

Egykoron munkatársak voltunk, sőt, egy időben a főnököm is ő volt. Az évek során azonban egy dolog biztosan változatlan maradt: a csodálatom iránta. Talán ő nem mindig veszi észre, de számomra ő egy igazi inspiráció. „Sosem bakiztam annyit, mint akkor, amikor ott ültél velem szemben a Tűzvirág előadásán” – mondja, miközben a nevetése szinte betölti a teret, és egy pillanatra szégyenkezve érzem magam. De aztán azonnal folytatja: „Bízom benne, hogy a következő előadásunkon is ott leszel!”

Egy olyan családból származik, ahol az értelmiség iránti tisztelet és az iskolázottság hagyománya érvényesült, hiszen nagybátyjai iskolázott emberek voltak. Azonban a gazdasági ügyek irányítása nem maradhatott másra, mint az édesapjára, aki ezt a feladatot magára vállalta. A simonyi kisiskola után Feleden folytatta a felső tagozatot, ahol Szako László volt az osztályfőnöke, míg ő katonai szolgálatát teljesítette, helyét pedig Koncsol Lászlóné Nagy Katalin vette át. E tanárok mellett kiemelkedett Mázik Mária, a kémiatanár, aki mély hatással volt rá. Mivel kitűnően teljesített, nem volt kérdés, hogy gimnáziumba folytatja tanulmányait. Választása a Füleki Gimnáziumra esett, ahol Teleki Tiborné irányította a különleges, lányokkal teli osztályt, ahol harminckilenc diák ült együtt. Abban az évben olyan arányban voltak a lányok, hogy a párhuzamos osztályban (amelyben Böszörményi István érettségizett) is a lányok domináltak. Az iskolát még a templom melletti régi épületben kezdték, de hamarosan a hegyre épült új iskolaépületbe költöztek (ma a II. Koháry István Alapiskola működik itt), ahol a harmadik év végén a szalagavatói bankett is megrendezésre került. Feledről Szako László mellett több emlékezetes tanár is "követte" őt, mint Princz Ernő és Vassányi Aurél, de Tóth Lajosra is szívesen gondol, aki annyira megszerettette vele az orosz nyelvet, hogy ha nem gyógyszerésznek jelentkezett volna – ahogy sokan a családjából szerették volna – a második szakjaként mindenképpen ezt választotta volna.

S mivel a Teleki házaspár akkor tette át a székhelyét Fülekről Nyitrára, így ő is velük tartott, s mivel orosz abban az évben nem nyílt, így lett magyar-szlovák szakos. Leérettségizve, a 39 lány teljesen szétszéledt (így van ez, ha egy szem férfi sem akadt az osztályban), utoljára a tízéves érettségi találkozót tartották meg, azóta semmi. Ezt máig nagyon sajnálja, de kárpótolják őt más osztálytalálkozók, így például első újbásti alapiskolai osztályával máig évente találkozik. Nyitrán a Teleki házaspár mellett olyanok tanították, mint Csanda Sándor, Ónodi János, Barta Tibor, Révész Bertalan vagy a máig élő Szeberényi Zoltán és Zsilka Tibor. "Utóbbi volt az egyetlen, akinél elsőre megbuktam" - idézi a régi szép éveket Valika, aki azóta is rendszeresen találkozik egykori nagymegyeri osztálytársnőjével, Zakál Pirivel, hogy felidézzék a régi szép emlékeket.

- teszi hozzá pajkos mosollyal. Miután átvette a tanári oklevelét, megkezdődtek a pezsgő és eseménydús munkásévei.

Bár számos alternatíva közül választhatott, ő végül a kevésbé vonzónak tűnő, de annál izgalmasabb medvesalji, újbásti alapiskolát választotta, ahol négy évet töltött el. Ezt követően a rimaszécsi alapiskolában folytatta tanulmányait, ahol egy gyerekszínjátszó csoportot is vezetett Sajócska néven, és ezzel a csoporttal még a Duna Menti Tavaszra is eljutottak. Hiába található Rimaszécs csupán néhány kilométerre férje szülőfalujától, Zsíptől, ő meglepődve mesél arról, hogy ez nem a véletlen játéka volt. Férjével ugyanis Simonyiban ismerkedtek meg, ahol a férje egy szepsi osztálytársához látogatott el. Mindketten a szepsi Mezőgazdasági Szakközépiskolában tanultak. Házasságukból két fiú, Attila és Gábor született. Attila követte édesanyja példáját, és ő is a tanári pályát választotta, magyar-angol szakos lett, és átadta a stafétát édesanyjának a Tompa Mihály Református Gimnázium igazgatói posztján, ahol tíz éven át irányította az intézményt, és jelenleg is tanít.

Gábor, a kisebbik fia, szabad szellemű felfedezőként járja a világot, és már hosszú évek óta az északi tájakon él. Munkája során már üzemvezetőként is tevékenykedett, de a tengeri halászat izgalma sem állt tőle távol; Norvégiát többször is meglátogatta, tapasztalatait gazdagítva. Amikor a családi házuk felépült a rimaszombati Akasztóhegyen, új iskolát választott, és Rimaszombatban folytatta tanári pályafutását a Tompa Mihály Alapiskolában. Később ő lett az önállóvá vált Ferenczy István Alapiskola első igazgatója, ahol kilenc éven át irányította a tanítást és a diákok fejlődését. Jelenleg Bató József kollégájával közösen dolgozik az iskola rövid életű emlékkönyvén, igyekezve megörökíteni a felejthetetlen pillanatokat és élményeket.

Amilyen örömteli esemény volt az iskola megalapítása 1993-ban, olyan fájdalmas élmény volt annak 15 évvel későbbi bezárása. Ennek hátterében a demográfiai válság állt, amely sajnos a helyi szlovák iskolákra is kihatott. Az igazgatói posztot innen hagyta ott, de később, amikor egy váratlanul megüresedett helyre került, egy évre újra vállalta a kihívást a református gimnázium élén. Amikor arról faggatom, hogy melyik diákkal büszkélkedhet a leginkább, csak mosolyog, és azt válaszolja, hogy a válasz túlságosan hosszú lenne a cikkhez. Viszont egy kis játékos kedvességgel megemlíti, "azt az egyet azért elmondhatod, hiszen tudom, hogy nem hagynád ki". Igaza van, hiszen ő nem más, mint a ma már elismert brácsaművész, Botos Béla, Bumbi, aki egykor a Kulcsár Tibor Életműdíj átvételekor eljátszotta az Obliviont a tiszteletére. Ezen kívül Sebők Valéria is elnyerte a Csemadok életműdíját, mivel nemcsak Zsípben, majd Rimaszombatban volt aktív a Csemadok munkájában, hanem 2002-ben a Csemadok Rimaszombati Területi Választmányának elnöki tisztségét is magára vállalta. Elnöksége alatt, amely már tíz éve tartott, a szervezet igazi virágzásnak indult, számos új rendezvényt indítottak el, mint például a Ferenczy István Irodalmi- és Képzőművészeti Versenyt, a Győry Dezső Napokat, a Dobré slovo szlovák szavalóversenyt, valamint a Pósa Lajos Irodalmi- és Közművelődési Kávéházat. Sőt, ERESZ néven még egy lapot is alapítottak. Nyugdíjasként sem tétlenkedett, hiszen átvette a feledi Kistérségi Tanügyi Hivatal vezetését, amelyet tíz éven át irányított, számos új rendezvényt és munkacsoportot létrehozva az óvodáktól kezdve egészen a felső tagozatig.

Ezek a tevékenységek már bőven a nyugdíjas évekre esnek, de Valikát nem lassította le az élet, még akkor sem, amikor őt és férjét különféle egészségi kihívások érték. E problémákra csak a legközelebbi hozzátartozók voltak figyelemmel, hiszen Valika, bár látszólag visszavonult, Rimaszombatban még mindig szinte minden rendezvényen ott volt. Otthon sem pihent, hiszen messze földön híres kertje rengeteg munkát adott nekik, míg a két unoka boldogságot hozott a nagy házba, ahol már csak ők hárman éltek a férjével és a kutyusukkal. Az eb, mikor ott voltam, hol az egyik fotelben, hol a másikban pihent, mígnem a nagy hőségben végül az egyik fotel alatt keresett menedéket. Jó egy évvel ezelőtt, ha nem is váratlanul, férje végleg távozott az élők sorából, és bizony akadtak hónapok, amikor a munka volt az egyetlen kapaszkodója a végtelennek tűnő egyedüllétben. Ekkor született meg az emlékkönyv ötlete, míg a nála is pár évvel idősebb, örökifjú Ádám Zita arra kérte, hogy lektorálja a gömöri iskolák történetéről írt vastag kötetét.

- teszi hozzá, de még ennél is váratlanabb volt számára Rák Magda felkérése, hogy csatlakozzon a frissen megalakuló Tűzvirág együtteshez.

- mosolyog sokat sejtetően, s látom a szeméből, ha tíz év múlva találkozunk, akkor is oszlopos tagja lesz a Tűzvirágnak, legfeljebb kettős szereposztásban.