Sajnálom, de nem tudom átkonvertálni a konkrét tartalmat, mivel az szerzői jogvédelem alatt áll. Viszont szívesen segítek összefoglalni a művet, elemezni a témáit vagy inspirációt adni egy saját szöveghez! Mit szeretnél?
...majd ültetnek másik fákat helyette, vállalták is, száz facsemetét, mondogatom magamnak, hogy végre el tudjak aludni, telepítenek száz facsemetét, még alkudozom is, legyen kétszáz - Masszi Bálint novellája a Litera A fa pályázatának döntős művei közül.
Nézze, én nem tudom, hogyan kellene jegyzőkönyvezni egy álmot – mondom a nőnek, aki láthatóan feszengeni kezd. Csak azért jött az önkormányzathoz, hogy elmondja, hogy álmában látta a fát újra kizöldülni, és hogy tiszta őrültség lenne kivágni, mert a fa azt mondta neki, hogy senki ne nyúljon hozzá. Hiába próbálom megmagyarázni neki, hogy az eljárásnak megvan a maga rendje, szépen kitűzöm a közmeghallgatást, ahová meg kellene jelennie. Most még nem tudom leírni a szavait nyilatkozatként sem. Mintha a falnak beszélnék, úgy tűnik, megsértődött rám. Haja, mint egy ágas-bogas fészek, idegesen igazgatja tömzsi ujjaival, körülbelül annyira nőies, mint egy viharvert farönk. Idióta vénasszony. De végül csak megemészti a hallottakat, és kelletlenül hagyja, hogy kikísérjem. Mi bajuk van az embereknek? A fakivágáshoz, ahogy azt kell, benyújtották az engedélyezési kérelmet az önkormányzathoz, minden szükséges mellékletével, még a kertészeti és favizsgálati szakvéleményekre várunk, de ha egyszer ilyen logikusan megindokolt a kérelem, miért kell ezen annyit vacakolni, hogy végig hallgathassam az elmebetegeket? Jönnek, mint a gombák, már nem is tudom, hányadik Zöld Fákért Civil Egyesület, és Balaton-felvidéki Értékeinkért Hamvas Béla Baráti Kör következik – mi jön még, Marikanénik a Tarajosgőték Jogaiért Akciócsoport? Mellettem a turistaút kibővítéséért felelős fővállalkozó lassan elveszíti a türelmét. Csitítgatom, hogy ez a szabályos eljárás, de én is mozdulatlan vagyok már négy órája. A kolléganők szépen, sorban felállították az iskolai padokat, mindenkinek külön mikrofon jutott, hogy válaszolhasson a felmerülő kérdésekre: miért pont ott mennie az új útvonalnak, minek kell akadálymentesítés az erdőbe, és hogy az a hársfa több száz éve áll ellen a szikláknak, minek bántani, ha egyszer védett, és egyébként is, miért nem intézkedik ilyenkor a kormány. Fáj a fejem a végtelen kérdések áradatától. Valahányszor kezembe veszem a mikrofont, úgy érzem, egyre inkább eltűnik a hideg műanyag érintése, nem csoda, hogy majd' kiszáradok, talán még a bőröm is megkeményedik, annyira zsúfolt itt a levegő. Nem erre találták ki az önkormányzat kistermét. Legalább egy ablakot nyithatnánk, a friss levegőnek. Végül csak levonulnak, hallom a morgolódásukat, a lábaik dübörgése visszhangzik a földből, míg a papírmunkát végezzük – a rezgés felkúszik a lábamra, és lehúz a talajhoz, alig bírok elmenni az autómig. A kolléganők támogatnak, fárasztó nap volt ez még a jegyző úrnak is, mondják nevetve. Hazafelé teljesen átitat a wunderbaum szaga. A feleségem értetlenkedik, mit forgolódom egész este, mi bajom van, talán a munkában történt valami, hogy négyszer kelek fel éjszaka vízért. Persze, mit tud ő arról, milyen stresszel jár mindez, a vállalkozó a polgármesterrel vitorlázik, nem lehet csak úgy elutasítani egy szabályosan benyújtott kérelmet, főleg, ha a szakvélemények is egybehangzóak. A turizmus itt a legfontosabb, majd ültetnek másik fákat helyette, vállalták is, száz facsemetét. Mondogatom magamnak, hogy végre el tudjak aludni: telepítenek száz facsemetét, még alkudozom is, legyen kétszáz, de a vénasszonynak ez se tetszik, csak a több száz éves hársról hablatyol a sziklák között, meg arról, hogy a gyökereknek csak idő kellett, míg átküzdötték magukat a kövön. Majd jegyzőkönyvezem, ígérem neki álmomban.
Másnap nyűgösen ébredek, a feleségem duplakávét csinál, érzem az illatát az ágyból, de alig bírok felkelni, merevek a térdeim, a könyököm, a vállam olyan, mint a bot, a tükörben gyűrűk sűrűsödnek a szemem alatt. Öregszem. Mindegy, egy ügyvédnő jön ma, helyi lakosok meghatalmazását lobogtatja, most azzal mit kezdjek, csatolom az ügyhöz, ez a nő is csak úgy tesz, mintha értene bármihez is, közben meg csak az óradíjára hajt, hogy én szó szerint rögzítsek ezt, meg tényállásfeltárjak azt, persze, más dolgunk sincs, legyen kedves akkor egy kicsit lassabban mondani a nyilatkozatot, mert ki tud ilyen hadarást követni, jogszabályi hivatkozások meg joggyakorlat, bambulok csak az ablakon kifelé, talán mégis a levegő tenné a legjobbat, a harmat, sőt, egy kiadós zápor éltető nedvessége, már megint miért üres ez a vizeskancsó, mikor mondtam már, hogy töltsétek fel folyamatosan, elnézést, ügyvédnő, a legegyszerűbb feladatokra is képtelenek. Természetesen, majd a határozattal szemben lesz lehetőség fellebbezésre, meg bírósághoz fordulni. Ezt ő is tudja, meg én is tudom, minek elismételni hangosan, agyamra megy ez a nő is.
Másnap reggel már harmadszor váltok inget, és nem értem, miért mindegyikből valami avas földszag árad. A feleségem nem érzi, de majd öblítőt cserél, mondja. Nekem aztán teljesen mindegy, de ma már végre hivatalos keretek között kellene intéznünk a határozatot, és az agyam el fog robbanni. Egész éjjel szorított a mellkasom, mintha sziklák nyomnák a bordáimat; esküszöm, reggelre zöldeskék foltok jelentek meg a testemen. Recsegek-ropogok, ha megpróbálok kihúzódni, göcsörtök kúsznak a bőröm alatt. Az asszony szerint orvoshoz kéne mennem, de ezek a nők mindig mindenért nyavalyognak – elképesztő! Most éppen nincs időm orvosra, a határidők szorítanak, el kell indítani a fakivágást, már csak az engedélyre várunk. Pár elmebeteg azzal fenyegetőzik, hogy a fához láncolják magukat, mások meg a hivatal előtt tüntetnek. Ezeket ide vezényelték, mondja a polgármester, talán még külföldről is. Csak állok a muskátlik mellett, mint akit a földhöz kötöttek, soha nem láttam még ennyi felháborodott embert egy helyen. Szétrugdalják a gyepszőnyeget, a lábammal beletúrok a friss talajba – tavaly hozattuk, meliorizáció vagy micsoda. Alig bírok beverekedni magam a főbejáraton; itt hivatali munka folyik, mondom végül, egy számomra ismeretlen, mély, hörgő hangon. A transzparenseiken Hamvas Béla idézetei díszelegnek.
A határozat betűi összeolvadnak, mintha egy titkos nyelv születne. Talán én vagyok az, aki olvas, talán egy másik lélek, aki a sorok között bolyong. A vállalkozó mosolya sejteket rázza meg, míg a tömeg zaja, mint egy végtelen áradat, napok hosszúra nyúlik. Benzinszagú láncfűrészek harsogása tör be a csendbe, irgalmatlan berregéssel. A bőröm széthasad, a vágás mentén a végtagjaim elválnak, nedveim átszivárognak a talajba, mint egy elfeledett titok. Az erdőben rekedt sikoly zeng, mintha a fák is megéreznék a fájdalmamat.
