A kincsvadászat izgalmas kaland, de vajon mennyit érnek ma nagymamáink régi bútorai? - Világgazdaság
Az antik műtárgyak kereskedelme jelentős átalakuláson ment keresztül az ezredforduló óta, és az aranykor ideje lejárt. Dr. Katona Szandra, a Cogito Art galéria társtulajdonosa és igazságügyi szakértő, aki a TV2 Kincsvadászok című műsorában is szerepet kapott, kiemeli, hogy a bútorok és más tárgyak megmentése és felújítása az egyik legfenntarthatóbb megoldás, amit választhatunk. A zöld alternatívák keresése közepette ez a megközelítés nemcsak a múlt értékeit őrzi meg, hanem a jövő fenntarthatóságát is szolgálja.
Az utóbbi hetekben a sajtóban nagy hullámokat vert a hír egy rendkívül értékes hegedűről, amely eddig egy komód mélyén rejtőzött. A hangszer története különösen megrázó, hiszen a dachaui haláltábor falai között készült, a lengyel mester, Franz Kempa keze nyomán. Ez az egyedülálló hegedű az első és egyetlen olyan hangszer, amelyet náci haláltábor körülményei között alkottak meg, még mindig sok kérdés övezi, hogy végül hogyan és miként jutott el Magyarországra. Dr. Katona Szandra továbbra is kutatja a tárgy történetének rejtélyeit. A Világgazdaság érdeklődött arról is, hogy merre halad a hazai műtárgykereskedelem, és milyen hatással van a szakmára a Kincsvadászok című műsor.
Az elmúlt 20-30 évben nagyon megváltozott, hogy mit gondolunk a régi tárgyakról. Kiment a divatból az antik bútor, a műtárgyak gyűjtése?
A magyar tárgykultúra sorsát jelentősen befolyásolta a történelem viharos forgataga. Az értelmiségi elit egy szűk, de annál elkötelezettebb csoportja számára az antik tárgyak birtoklása különös jelentőséggel bír, ám sajnos egyre kevesebb az ilyen elkötelezett gyűjtő. A szocializmus időszakában a polgári kultúra háttérbe szorult, és az utóbbi évtizedekben a műkereskedelem teljes metamorfózison ment keresztül. A 90-es évek sokak számára a gyarapodás aranykorának számít. Ebben az időszakban egy galéria meglátogatása már egyfajta társadalmi státuszt is jelentett; a piacon lévő jobb minőségű darabok ára elérhette az másfél millió forintot, miközben a jövedelmek sokkal alacsonyabb szinten álltak.
Pont egy ilyen sikerdarabvolt akkoriban a sokfiókos írószekrény, a tabernákulum. Mindet eladták a kereskedők, millió feletti árakon. Ha ma megnézem a neten a kínálatot, azt lehet mondani, nem lettek ezek a bútorok sokkal drágábbak.
Úgy vélem, hogy a bútorok árai az utóbbi időben kedvezőbbé váltak. Sőt, egyes darabok ára alacsonyabb, mint a népszerű áruházakban kapható modern, tömeggyártott bútoroké. Miközben szembesülünk azzal a kihívással, hogy egy 200 éves biedermeier bútor szakszerű restaurálása meglehetősen költséges és időigényes feladat, holott a szakképzett mesterek más területeken sokkal magasabb tarifákat kérnek. Két-három évtizeddel ezelőtt még nem volt annyi bútorgyártó cég és üzlet, mint manapság. Csak antik boltok, néhány bútoráruház és a közöttük lévő second hand lehetőségek léteztek, amelyeket gyakran Hollandiából vagy Ausztriából importáltak. Azok, akik igazán egyedi bútordarabot szerettek volna, az asztalos mestereket keresték fel, hogy készítessenek valami különlegeset. Azonban a külföldi tömeggyártás térnyerése teljesen átalakította a piacot: lenyomta az árakat és gyakorlatilag eltüntette a second hand lehetőségeket. Ma az embereknek két fő opciójuk van: vagy a tömeggyártott termékeket választják, vagy régi bútorokat keresnek. Az árak között azonban nem feltétlenül lesz különbség, hiszen egy kétszáz éves biedermeier ülőgarnitúra még egy évszázad múltán is megállja a helyét, míg a modern darabok élettartama kérdéses.
