A Maros magyarországi részén naponta 2000 tonna sótöbblet érkezik, ami komoly kihívásokat jelent a környezet számára.

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Talaj- és Vízvizsgálati Laboratóriumának legfrissebb mérései azt mutatták, hogy a Maros folyó magyarországi szakaszán június utolsó hetében a sóterhelés a határérték közelében mozgott.

Az intézmény közkapcsolati igazgatóságának közleménye szerint június utolsó hetében újabb, az előzőnél jelentősebb hullám vonult le a folyón, a korábban mért - a sóterhelésre jellemző - vezetőképességi értékek kétszeresével, ami elérte, illetve enyhén meghaladta a határértéket. Ezt követően napokig magas szinten, 900 és 1000 µS/cm között stabilizálódott a vezetőképesség, és csak a legújabb adatok alapján indult csökkenésnek.

A június közepén levonuló első hullám csúcsán a vezetőképesség értéke valamivel 500 µS/cm felett alakult, ami jóval alatta maradt a folyóra vonatkozó 900 µS/cm-es határértéknek. Június utolsó héten azonban a korábban mért vezetőképesség-értékek kétszeresét mérték a szegedi kutatók, ami elérte, illetve enyhén meghaladta a határértéket. Az újabb sóhullám, illetve a magas szinten lévő értékek arra utalnak, amit a Parajdról érkező hírek is alátámasztanak, hogy

A Korond-patak elterelése még mindig nem került megoldásra, ezért jelenleg folyamatosan érkezik az utánpótlás.

A jelenlegi értékek fenntartása hosszabb távon arra utal, hogy a környezet érzékenyebb élőlények, különösen a gerinctelenek, mint például a kérészek, már károsodhatnak a tartós sóterhelés következtében. Ennek kapcsán az SZTE kutatói a marosi iszap sótartalmának részletes elemzésére is fókuszálnak.

A közleményben Sipos György, az SZTE Természet- és Környezetföldrajz Tanszékének vezetője nyilatkozott, hangsúlyozva, hogy a következő időszakban kulcsfontosságú a parajdi helyzet rendezése. A folyó vízhozama, bár a víztározókból kiengedett víz hígító hatása érvényesül, a napokban mégis csökkenést mutatott. A nyár előrehaladtával a természetes vízfolyásból származó vízhozam egyre csökken, felvetve a kérdést, hogy a vízgyűjtő területen található tározókból mennyi vizet tudnak a jövőben felhasználni a hígítási folyamatokhoz. Ha a vízhozam tovább csökken, az a sókoncentráció növekedéséhez vezethet, ami aggasztó következményekkel járhat.

Barta Károly, a laboratórium vezetője kifejtette, hogy a víz jelenlegi sótartalma meghaladja a természetes szintet. Ezt úgy lehet elképzelni, mintha egy liter vízbe csupán egy csipetnyi, körülbelül fél gramm asztali sót szórnánk. Elsőre talán nem tűnik jelentős mennyiségnek, de a folyó 50-60 m3/s vízhozamával számolva ez másodpercenként 25 kilogramm sót jelent. Napi szinten pedig ez több mint 2000 tonna plusz sót jelent, amely áthalad a magyarországi szakasz egy-egy szelvényén.

A Tisza szegedi szakaszán szerencsére a sós víz hígítása jelentős mértékben folyik. A Bertalan-hídnál, a Maros irányából érkező oldalon, még mindig észlelhetően magasabb a víz vezetőképessége, mint a szemben lévő parton. Viszont a Boszorkány-szigetnél a helyzet már kiegyenlítettebb: mindkét oldalra jellemzőek a marosi értékek felét elérő koncentrációk - olvasható a közleményben.