Ezt Trump sem gondolhatja komolyan - de a friss vámok tényleg elég durvák ahhoz, hogy akár még egy viccnek is túlzásnak számítsanak!

Egy általános iskolás gyerek számára is nyilvánvaló, hogy a trumpi vámok logikájában komoly ellentmondások rejlenek. Kérdés, hogy valóban ezen az alapon próbálják megformálni a világgazdaságot, vagy esetleg más szándékok húzódnak meg a háttérben. Vajon a gazdasági átalakítás célja tényleg a kereskedelmi egyensúly javítása, vagy csupán egy stratégiai lépés a globális hatalom megszerzésére?

A szerda esti bejelentés óta rengeteg ember, különféle nézőpontokból próbálta megfejteni Donald Trump által bevezetett vámtarifák mögötti összetett logikát, amelyek néhány nap leforgása alatt dollár-ezermilliárdokat tüntettek el a globális tőzsdékről. Azonban Perun, az ausztrál védelemgazdasági szakértő, friss műsorában sikeresen felhívta a figyelmet néhány izgalmas és figyelemre méltó részletre, amelyek tovább árnyalják a helyzet megértését.

Azonnal felvetődött a kérdés, hogy miközben az amerikai elnök a "viszonossági alapon" alkalmazott vámokról beszél, a bejelentett vámtarifák valójában nem tükrözik az egyes országokból érkező amerikai exportot sújtó vámok valóságát. Például, míg Trump adminisztrációja az uniós állítólagos 39 százalékos vámokra reagálva 20 százalékos vámot vezetett be az Európai Unióval szemben, a valóságban az EU átlagosan csupán 2,7 százalékos vámot alkalmazott az amerikai importtermékekre. Kínával kapcsolatban pedig a helyzet még drámaibb: a 67 százalékos "viszonossági" vámmal szemben Kína esetében mindössze 2 százalékos vám vonatkozott az amerikai termékekre.

Különböző szakértők viszonylag gyorsan felfedezték az alapvető képletet: az amerikai adminisztráció nem a vámokból, hanem a kereskedelmi mérlegből indította ki a számításait. A folyamat lényege, hogy először megvizsgálták az adott országgal folytatott külkereskedelmi mérleget, majd ezt elosztották az Egyesült Államokból érkező import mennyiségével, így alakult ki a vámtarifa. Amennyiben a kapott eredmény negatív volt (ami azt jelenti, hogy az adott ország több árut vásárolt az Egyesült Államoktól, mint amennyit adott), vagy ha az érték 10 alatt maradt, akkor a vámtarifát 10-nek tekintették.

Persze, íme egy egyedibb megfogalmazás: "Világos és érthető magyarázat"

Miután elterjedt a híre, hogy ez volt a használt számítási módszer, a Fehér Ház gyorsan reagált, és határozottan cáfolta a feltételezést. Kijelentették, hogy a valóságban egy sokkal bonyolultabb képletet alkalmaztak. Ez a képlet annyiban tér el a korábban említettektől, hogy a nevezőben – tehát a vonal alatt – nem csupán az import szerepel, hanem két további érték is, amelyeket a tudományos hangzású ε (epszilon) és ϕ (fí) görög betűkkel jelöltek. A Fehér Ház hivatalos magyarázata szerint ezek az importkereslet és az importárak rugalmasságát kifejező mutatók, ám a szöveg alapján világossá válik, hogy a vámtarifák számításánál mindkettőt konstans értékként kezelték, azaz egy-egy fix számmal helyettesítették.

A két szám pedig: ε=4, ϕ=0,25. Közgazdasági vagy matematikai diploma sem kell talán hozzá, hogy rájöjjünk, ha ezt a két számot összeszorozzuk, akkor bizony - igen - 1-et kapunk.

Tehát a Fehér Ház azt állítja, hogy a tarifákat nem úgy kapták, hogy kivonták az exportból az importból és elosztották az importtal, hanem úgy, hogy kivonták az exportból az importból és elosztották a (4*0,25-tel, azaz) 1-gyel megszorzott importtal...

Ha a kedves olvasó úgy érzi, hogy itt némileg alábecsülik az intelligenciáját, akkor nem áll egyedül ezzel a gondolattal. De ne aggódjon, ez csupán a kezdeti lépés! (Vannak olyan vélemények, amelyek szerint az alapötletet egy mesterséges intelligencia "generálta", de még a ChatGPT és társai is figyelmeztetnek arra, hogy ez nem veszi figyelembe a globális kereskedelmi rendszer számos összetevőjét. Ezen túlmenően, ez akár elszabaduló inflációhoz is vezethet, megtorló intézkedéseket generálhat, zűrzavart okozhat a beszállítói láncokban, és hosszú távon károsíthatja a kereskedelmi kapcsolatok stabilitását.)

Elmaradt néhány ezer milliárd dollár!

A kereskedelmi mérleg számításakor az amerikai kormány kizárólag az árukra összpontosít, a szolgáltatásokat pedig figyelmen kívül hagyja. Ez különösen érdekes, hiszen a külkereskedelmi forgalom általában magában foglalja a szolgáltatások értékét is. Ha figyelembe vesszük, hogy az olyan óriási amerikai technológiai vállalatok, mint a Google, a Microsoft, a Facebook és a Twitter, döntően szolgáltatásokat exportálnak, világossá válik, hogy ez a megközelítés nem csupán figyelmen kívül hagyott, hanem rendkívül fontos szempont is.

Ha az export és az import értékébe beleszámították volna a szolgáltatásokat is, akkor Kína például 34 helyett csak 30 százalékos vámot "kapott" volna, Svájc viszont 31 helyett csak 9(!) százalékosat.

Túl bonyolult lett volna kiszámolni

De menjünk tovább. Ugyanabban a magyarázó szövegben, ahol a fenti ügyes képlet is szerepel, egészen megdöbbentő dolgok olvashatók. (Ne feledjük, ez a Fehér Ház hivatalos álláspontja.)

A kereskedelmi mérleg hiánya több tényező miatt nem találja meg az egyensúlyát. Ezt befolyásolják olyan vámügyi és nem vámügyi alapvető tényezők, amelyek mellett a korlátozó szabályozások, környezetvédelmi és adózási szempontok is jelentős hatással bírnak. Továbbá, az árfolyam manipulációja és a valuták alulértékeltsége szintén kulcsszerepet játszik ebben a bonyolult gazdasági egyenletben.

Majd hozzáteszik:

"Miközben egyesével kiszámolni a kereskedelmi deficitre gyakorolt hatásait több tízezernyi vám-, szabályozási, adózási és más politikáknak minden egyes országban bonyolult, ha nem éppenséggel lehetetlen feladat, ezek összesített hatásait helyettesíthetjük egy olyan vámtarifa kiszámolásával, amely a kétoldalú kereskedelmi egyenleg kiegyenlítését célozza. Ha a kereskedelmi deficitek fennállását vámügyi és nem vámügyi fundamentumok okozzák, akkor egy olyan vámtarifa, amely e szabályozások és fundamentumok hatásainak ellensúlyozására törekszik, az viszonos és tisztességes."

Először is, hogyan lehetséges, hogy a világ legnagyobb hatalma nem rendelkezik elegendő erőforrással ahhoz, hogy részletesen elemezze a különböző szabályozások és egyéb tényezők hatásait? Valóban bonyolult feladatról van szó, de a globális kereskedelem és a világgazdaság is rendkívül összetett, éppen ezért nem alkalmaznak ilyen szimpla megközelítéseket a problémák kezelésére.

Amikor azt halljuk, hogy a fundamentális tényezők figyelmen kívül hagyhatók, valójában azt jelenti, hogy olyan alapvető elemeket ignorálnak, mint egy ország ásványi erőforrásai, éghajlati adottságai, a munkaerő költségei és ehhez hasonlók. Nyilvánvaló, hogy egy ásványkincsekben gazdag ország képes jelentős kereskedelmi többletet kialakítani, különösen bizonyos partnerekkel való együttműködés során.

Ez így működik, nem véletlenül

Az alacsony költségű munkaerővel bíró, gazdaságilag hátrányos helyzetű országok gyakran kínálnak megfizethető árú termékeket a gazdagabb nemzetek számára. Ugyanakkor ez a helyzet nem engedi meg számukra, hogy könnyedén hozzáférjenek az ott gyártott, prémium kategóriás, magas hozzáadott értékű árucikkekhez. A helyzet paradoxona, hogy a kedvező árú termelés éppen a munkavállalók alacsony bérének tudható be, ami megakadályozza, hogy az emberek elegendő jövedelmet tudjanak félretenni autók vagy egyéb drágább termékek vásárlására.

A fejlettebb országok gazdaságának működése szorosan összefonódik a beérkező nyersanyagok és megfizethető alkatrészek áramlásával. Ezek az alapanyagok lehetővé teszik számukra, hogy előállítsák saját, általában magasabb árkategóriájú termékeiket. Ezen termékek révén a helyi lakosság számára energiát, valamint elérhető árú cikkeket tudnak biztosítani, ami hozzájárul a gazdasági stabilitásukhoz és növekedésükhöz.

Nézzünk meg néhány érdekes példát! Lesotho, a világ egyik legnagyobb szegénységben élő országa, ahol az egy főre jutó éves GDP körülbelül 900 dollárra rúg, a közelmúltban Donald Trump döntése miatt a legmagasabb, 50%-os vámtarifát kapta. Ennek a lépésnek az oka, hogy az országban, amelynek textilipari üzemét amerikai támogatással hozták létre, jelentős mennyiségű, főként ruhaneműt exportálnak az Egyesült Államokba. Cserébe viszont nem igazán vásárolnak amerikai autókat vagy más termékeket, ami nem meglepő, figyelembe véve a gazdasági helyzetüket. Vajon Amerika mennyire járt rosszul ezzel a döntéssel? Valóban hiányozni fognak az amerikai boltokból a hirtelen megdrágult, lesothói gyártású ruhák?

Vietnám is egy figyelemre méltó példa, ahol az amerikai kormányzati ösztönzés hatására számos amerikai vállalat telepedett le, hogy kihasználja a kedvezőbb munkaerő-költségeket, anélkül hogy a kínai kommunista párt befolyásától tartania kellett volna. Az ország alapvetően olcsó tömegáruival látja el a globális piacot, beleértve az Egyesült Államokat is. Ugyanakkor nem mutatkozik meg a megfelelő amerikai termékek iránti kereslet, ami miatt a kereskedelmi megállapodás keretében 46%-os vámtételt kaptak az újonnan bevezetett rendszerben.

Vegyünk szemügyre egy olyan államot, mint Katar vagy Szaúd-Arábia. Ezek a sivatagos területek, amelyek számos más országgal szemben kereskedelmi deficittel küzdenek, hiszen élelmiszert, olcsó ruházatot a vendégmunkások számára, vizet és hasonló alapanyagokat importálnak. E termékek beszerzése lehetővé teszi számukra, hogy fenntartsák virágzó olajiparukat, amely viszont jelentős kereskedelmi többletet generál a fejlettebb országokkal való kapcsolataik során.

Az Egyesült Államok iparának működtetésében jelentős szerepet játszik a viszonylag kedvező árú kanadai olaj és gáz. Ezek az energiahordozók táplálják azokat az autógyárakat és szervizközpontokat, amelyek aztán nyereséggel értékesítik az amerikai autókat és felhőszolgáltatásokat. Érdekes módon, ezek a termékek nem csupán Kanadába irányulnak, hanem a világ számos pontjára eljutnak.

Mi lenne a kívánatos cél? Az, hogy Lesotho annyi értékben vásároljon amerikai termékeket, amennyit az Egyesült Államok a lesothói gyártású árukért elkölt. A hivatalos magyarázat szerint ez a célkitűzés indokolt. (Hiszen Trumpék is arról beszélnek, hogy a vámok célja a kereskedelmi egyenleg kiegyensúlyozása.) De hogy ennek mi értelme van, azt nehéz megválaszolni.

Ezt ők sem gondolhatják komolyan?

Valójában meglepően leegyszerűsítő az a megközelítés, amely szerint a trumpi tarifák a globális kereskedelmet csupán kétoldalú kapcsolatok sorozataként értelmezik. Ez a nézőpont figyelmen kívül hagyja a világ kereskedelmének bonyolultságát, amely az egyes országok saját lehetőségeire, előnyeire és egyedi viszonyaira épül, sokkal inkább egy összetett és árnyalt rendszer, mint amit ez a leegyszerűsített modell sugall.

Ezt a már önmagában is hihetetlenül leegyszerűsített képet tovább árnyalja az a megállapítás, hogy a kereskedelmi többlet értékes, míg a kereskedelmi deficit kedvezőtlen, mindezt pedig úgy tálalja, hogy minden egyéb szempontot figyelmen kívül hagy.

A deficitet pedig - teljesen önkényes módon - csak az áruk, és nem a szolgáltatások és áruk kereskedelme alapján számolják ki, egy olyan képlet alapján, amely még az alapvetően nem közgazdasági problémákra kifejlesztett, "buta" nagy nyelvi modellek szerint is túlságosan leegyszerűsítő.

Valóban aggasztó, ha felmerül a gyanú, hogy az egész csak egy óriási blöff. Nem lehet elhinni, hogy ezt a formát komolyan gondolják. Persze, elképzelhető, de ha egy ország, különösen a "szabad világ" éllovasa, az Egyesült Államok elnöke és vezetői ilyen abszurd dolgokat beszélnek, és ami még aggasztóbb, tettekre is váltják ezeket a kijelentéseket, akkor az mindenképpen nyugtalanító. Még ha ők maguk sem veszik teljesen komolyan ahelyett, hogy csak szavakkal dobálóznának, az mégiscsak riasztó.

Elképzelhető, hogy Trump – vagy legalábbis a közvetlen környezetében még akadhat egy-két valóban hozzáértő szakember – mindezt egyfajta tárgyalási alapként, az állóvízbe dobott kőként tekinti. De vajon bízhatunk abban, hogy a lépéseik valódi következményeit és a beinduló láncreakciók esetleges drámai kimeneteleket valóban képesek felmérni?

A vámháború lehetséges hatásait Perun adásának keretében egy közelgő cikkben fogjuk részletesen elemezni.