Emberként helytállni a legnehezebb időkben is - Nemrégiben felfedeztük az "Emma és a halálfejes lepke" című filmet.

Iveta Grófová filmje két fontos szempontból is hiánypótlónak számít: egyrészt Szlovákia a második világháború alatt elkövetett történelmi bűneivel néz szembe, másrészt pedig egy olyan egyedi narratívát tár elénk, amely a vészkorszak idején játszódó nagyjátékfilmek palettáján eddig nem volt jelen. Nádudvari Péter írása.

A szlovák, cseh és magyar együttműködésben készült film Peter Krištúfek azonos című regényére épül. Az író és forgatókönyvíró eredetileg saját művét szerette volna a filmvászonra adaptálni, azonban tragikus módon 2018-ban, csupán negyvennégy éves korában vesztette életét egy autóbaleset következtében. Halála után a producer, Zuzana Mistríková Iveta Grófovát kérte fel a film rendezésére, ezzel folytatva az író álmát.

Grófovát azonnal lenyűgözte a történet mélysége, de mielőtt véglegesen eldöntötte volna a megbízás elfogadását, konzultált Mistríková mellett Krištúfek özvegyével is. "Hosszan beszélgettünk arról, hogyan közelítsük meg Peter vízióját: mennyire lehetünk hűek hozzá, anélkül, hogy a film ne váljon a mi saját alkotásunkká" - osztotta meg gondolatait.

Grófová ügyesen alakította át a történet vázát, miközben új nézőpontból közelítette meg azt: Krištúfek filmnovellájának középpontjában egy rejtőzködő fiú fantáziavilága és a felemelő döntései által kiváltott következmények állnak.

A rendező végül arra a döntésre jutott, hogy a történetet a női főszereplő perspektívájából fogja bemutatni, hűen az eredeti regény szelleméhez.

Az 1942-ben játszódó film első jelenetében elénk tárul a második világháború alatti Pozsony, amely az első szlovák köztársaság, egy Németországtól függő bábállam fővárosa volt. Az ország vezetése kiűzte a cseh elitet, hozzájárult a zsidóság deportálásához és a magyar kisebbség ellen is agitált. A fasizmus térnyerése a mindennapokban is tetten érhető:

- üvöltik játék közben gyerekek, a házak falain pedig "Csehek! Mars Prágába!" felirat és akasztófán lógó Dávid-csillag látható.

Pozsony és környéke a történelmi időkben valóban egy különleges, multikulturális olvasztótégely volt, ahol a szlovák, cseh, német és magyar nyelvek színes fonalat szőttek a város nyüzsgő életébe. Az etnikai sokszínűség azonban nem maradt konfliktusok nélkül, hiszen az államvezetés erőszakos szlovákosítással próbálta egységesíteni a különböző kultúrákat. Egy tipikus példa erre a Pozsonypüspökiben, azaz Biskupice pri Dunajiban zajló esemény: a faluban, ahol a lakosság többsége magyar, a helyi magyar papot egy szlovák kollégával váltják fel. Ennek következményeként a karácsonyi éjféli mise során feszültség tör felszínre, amikor a magyarok és a szlovákok egymás szavát túlharsogva próbálják előadni ugyanazt a dalt, ám saját nyelvükön. A helyzet feszültsége fokozódik, ahogy a pap beszéde – amely a zsidók és a magyarok ellen uszít – közben bekiabálásokkal és zavargással tarkítva válik egyre kaotikusabbá. Az estét tehát nemcsak a vallásos szertartás, hanem az identitások harca is jellemzi, amely mély nyomokat hagy a közösségben.

Az utcákon vonuló gárdisták az egység eszméjének nevében végzik vagyonelkobzási tevékenységüket, miközben titkos jelentéseket készítenek a "nemzet ellenségeiről", és aktívan részt vesznek a zsidók deportálásában. A film nemcsak a fasiszta propaganda elbizonytalanító cinizmusát tárja fel, hanem azt is, ahogyan a sajtó hazug módon állítja be az elhurcolt zsidók sorsát: a hírek szerint ők a "földi paradicsomba" érkeznek, ahol szabadon úsznak és röplabdáznak a lágerek területén.

A német és szlovák katonák által megszállt Pozsonypüspökiben él Marika, a tehetséges varrónő, akinek élete gyökeresen megváltozott, miután elvesztette állását. A kis bolt bezárása a zsidó származású tulajdonos elhurcolása miatt teljesen felforgatta a mindennapjait. Családja legfiatalabb tagja, Šimon, már menekülni kényszerül, és egy napon Marika pajtájában talál menedéket, ahol azt mondják, biztonságban lesz. Marika tisztában van vele, hogy a kisfiú sorsa mostantól összefonódik az övével; ez a tudat pedig újabb terhet ró rá, hiszen a félelem, a halál árnyéka mindkettőjüket kísérti. Eleinte kétségek gyötrik, de végül elhatározza, hogy védelmezője lesz a gyermeknek. Éppen elég nehéz időket él meg: fél éve megözvegyült, férje a fronton esett el, és a szeretett férfi fényképét az ágya mellett őrzi, mint egy utolsó kapaszkodót a múltba.

"Mit tegyek most, Lajoskám?" - kérdezi kétségbeesetten az egyik este.

A férjétől nem született gyereke - már nem is születhet -, de Šimon mellett anyává kell válnia. Óvó szeretettel gondoskodik a kisfiúról: eteti, itatja, a hideg éjszakák előtt betakarja pokróccal és meleg ruhával. De Šimon nemcsak ételre, italra, melegre, hanem szeretetre is vágyik: hiányolja a szüleit, nem érti, mi történik vele, miért kell a pajtában rejtőzködnie, amíg a többi gyerek a pajta falánál játszik. Viszont a folyamatos fenyegetettség miatt Marika csak néhány pillanatra tudja megölelni az érintés után sóvárgó kisfiút: tudja, ha egy szempillantásnyi időre nincs résen, az életükkel kell fizetniük.

Borbély Alexandra, aki Marikát megformálja, valóban megtestesíti a tehetség azon ritka példáját, amelyet sokan a legkiválóbb magyar színésznők között emlegetnek. Játékával az érzelmek teljes spektrumát képes megjeleníteni, mindezt úgy, hogy egyetlen pillanatra sem csúszik bele a modorosság csapdájába. Szavak nélkül is érzékelteti a karakterével való mély egybeolvadását: az arckifejezése gyakran többet árul el, mint a legprecízebb dialógus. Mosolya csupán ritkán jelenik meg, például amikor úszni tanítja a fiút – ebben a jelenetben a film zenéje is atmoszférát vált, lehetővé téve, hogy a néző néhány percre kiszabaduljon a nyomasztó légkörből.

Borbély négy nyelven szólal meg a filmben: a magyaron kívül csehül, németül és szlovákul is. Ráadásul a Pozsony környéki dialektust is el kellett sajátítania - ott, ahol a film játszódik, nem olyan tájszólásban beszélnek a magyar ajkúak, mint Nyitra mellett, ahol a gyerekkorát töltötte.

Marikán és Šimonon kívül a filmben két másik kulcsszereplő is megjelenik. Az egyikük Dušan, a gárdista, aki szenvedélyesen beleszeret az özvegyasszonyba, és kitartóan udvarol neki. Bár a nő számára Dušan néha túlságosan tolakodó és magabiztos, így az ő jelenléte sokszor terhes, az őszinte emberségéről is tanúbizonyságot ad, ami gazdagítja a film szlovák karaktereinek ábrázolását. Ez a kettősség teszi őt egyedivé, hiszen a vágyai és a valódi érzései között feszülő ellentét színesíti a történetet.

A Lepke úr, akit Halálfej tábornokként is ismernek, egy rendkívül jelentős szereplő a történetben. Az SS-tiszt Marikát megbízza azzal a feladattal, hogy készítsen egy különleges ruhát a felesége számára egy közelgő bálra. Ám ahogy a történet kibontakozik, világossá válik, hogy Lepke úr élvezetét leli abban, hogy fájdalmat okoz a kiszolgáltatott és tehetetlen nőnek, aki nem tud szembeszegülni az akaratával.

Marika, Dušan és Lepke úr kapcsolata kulcsfontosságú a film művészi kifejezésében. "A drámai konfliktus középpontjában olyan mélyreható dilemmák állnak, amelyekkel a három főszereplő – Šimon, Marika és a Hlinka-gárda parancsnoka, Dušan – szembesül. Igen, ez egy háromszög-történet, de messze nem a hagyományos szerelmi háromszög mintájára épül [...] Az emberi érzelmek széles spektrumát tükrözi a Šimon-Marika-Dušan dinamikája, beleértve a szenvedélyes szerelmet, az anyai vágyakat, az egzisztenciális szorongást és a gyűlöletet" – részletezi Grófová.

Az Emma és a halálfejes lepke egyszerre megrázó és felemelő alkotás. A rendező többször hangsúlyozta, filmjével az is célja volt, hogy rávilágítson, hova vezethet a faji, etnikai vagy vallási közösségek elleni uszítás és a kisebbségekkel szembeni kirekesztettség. Fájdalom, hogy a mondanivaló még ma, a vészkorszak után nyolcvan évvel is aktuális. Viszont a film azt is megmutatja, hogy a leghangosabb gyűlöletpropaganda sem képes elnyomni a belső hangot, amely azt sugallja: maradjunk emberek - a legsötétebb időkben is.