Egy elfeledett költői generáció, amelynek álmait letartóztatta a diktatúra - Könyves Magazin

Mi történik a művészet és az irodalom világával, amikor a diktatúra átlépi a küszöböt? Roberto Bolaño „Távoli csillag” című regénye egy izgalmas krimi és történelmi elemzés keveréke, amely felfedi a művészi lét sötét árnyalatait. A könyv lapjain kiégett költők és eltűnt írók nyomába eredünk, miközben a hatalom által elnyomott kreatív szellemek története elevenedik meg előttünk. A regény nem csupán a bűnügyek szövevényes világába vezet, hanem mélyen elgondolkodtatja az olvasót a művészet és a diktatúra összefonódásáról.

Egy rejtélyes költő hirtelen felbukkan az egyetemi szeminárium falai között, mintha a semmiből érkezett volna. Versei lenyűgözőek, mindenkit elvarázsol tudásával és udvariasságával. Senki sem tudja, honnan jött, és miért éppen a diktatúra kitörése előtti napokban tűnt fel. Másnap pedig sorra eltűnnek az egyetemi társai, mintha a költő varázsa sötét titkokat rejtett volna. Roberto Bolaño Távoli csillag című regénye nem csupán egy krimit ígér, hanem egy sokkal mélyebb utazást kínál: a diktatúra alatt szenvedő értelmiség és egy költői generáció felnövésének és eltűnésének történetét tárja elénk, tele fájdalommal, szépséggel és elgondolkodtató kérdésekkel.

Robert Bolaño 2016-ban vált igazán ismertté hazánkban a Jelenkor kiadó által megjelentetett 2666 című monumentális művének köszönhetően. Pedig rövidebb prózai írásai már a 2010-es évek elején is elérhetőek voltak az Európa Kiadó jóvoltából, de ezek nem váltották ki a várt figyelmet. A Távoli csillag című műve például már 2011-ben megjelent, és most, hogy a Sonora újra kiadta, világosan látszik, hogy az író életművében nem csupán a nagyobb lélegzetű alkotások bírnak jelentőséggel.

A diákok között állandóan pezsgő diskurzus zajlott, nem csupán a költészet világáról, hanem politikai eseményekről, utazások élményeiről (...), festészet és építészet varázsáról, fényképezés művészetéről, forradalmakról, és persze a fegyveres összecsapásokról is; igen, az új életet és korszakot elhozó fegyveres küzdelemről (...).

Bár már sejtettük, hogy az álmokból néha rémálmok születnek, minket ez cseppet sem aggasztott.

A Távoli csillag nyitó soraiban találkozhatunk azzal a varázslatos érzéssel, amely az ismeretlen felfedezésének ígéretével jár.

A történet 1972-ben, Chilében játszódik, ahol Salvador Allende kormányát Augusto Pinochet egy véres katonai puccsal megdönti, ezzel megkezdődve a diktatúra hosszú, 1990-ig tartó időszakát. Az események súlyosan érintik a társadalmat: a költők, akik valaha a szabad gondolkodás képviselői voltak, kénytelenek elhagyni hazájukat, vagy bujkálásra kényszerülnek, míg a fojtogató rendszer fokozatosan elhallgattatja őket. A szeminárium, amely a művészi párbeszéd színtere volt, szétesik, a baráti kötelékek elszakadnak, és a névtelen elbeszélőnk, aki a valóságtól elfordulva él, egyre inkább mániákus nyomozásba kezd, hogy megtalálja azt a költőt, aki a hatalom szimbólumává vált. Az ő útja a művészet, a barátság és a szabadság elvesztésének fájdalmán keresztül vezet, miközben a diktatúra árnyéka mindent beborít.

Aki már belemerült Bolaño világába, az jól tudja, hogy a cselekmény csupán keretet ad az igazi történetnek, amely a részletek mélyén bontakozik ki: ez adja a regény szívét és lelkét. Akárcsak a Vad nyomozókban, most is a latin-amerikai irodalom titkos zugait járjuk be. Képzeletbeli utunk során számtalan költő és tanár emigrációját ismerhetjük meg, avantgárd művészeti törekvések születnek, majd tűnnek el, miközben kritikusok építik fel életművüket a hatalom művészetének elemzésére. Azonban az irodalom nem tűnik el; a diktatúra árnyékában felnövekvő nemzedék továbbra is harcol, hogy hangját hallathassa.

A jelenlegi kedvezőtlen társadalmi és politikai környezetben, fogalmazott, értelmetlen és felesleges lenne az öngyilkosság. Sokkal célszerűbb, ha titokban a költészet világába lép."

Viszonylag hamar kiderül, hogy a visszafogottnak hitt költő, Ruiz Tagle valójában egy náci katona Carlos Wieder személyében (már ha ez nem egy újabb álnév, se az elbeszélő, se mi nem tudjuk). Ugyanannyira tűnik a hatalom beszervezett emberének, mint egy elfajzott haszonlesőnek, aki csak megérezte, hogy a puccs idején kell kibontakoztatnia irodalmi ambícióit.

Művészete és politikai eszméi olyan vonzerőt gyakorolnak a hatalomra, hogy olyan szabadságban élhet, amelyről a baloldali költők – köztük az elbeszélőnk – még csak álmodni sem mernek.

Hogy egy náci katona kerül a középpontba, az az életmű ismerőinek talán nem meglepő. Bolaño egyik még le nem fordított opusza, ami miatt felfigyelt rá a széleskörű irodalom, az a Nazi Literature in the Americas című kötet volt, aminek egyik mellékszereplőjéből jött aztán létre ennek a könyvnek a főszereplője, Carlos Wieder.

Chilében tehát csupán Carlosnak van helye: éjjel gyilkos, nappal pedig avantgárd művész, az exhibicionista vonal képviselője. Amikor nem álnéven publikál vagy csonkított testekkel dolgozik, akkor az égre írt versekkel kísérletezik.

Ez a motívum valójában a valóságból származik, hiszen Bolaño Raul Zurita egyik versét idézi, amely 1982-ben került a New York-i égboltra.

A Távoli csillag kriminek álcázza magát, de valójában a kitaszítottság és a periférián élés képei bontakoznak ki benne. Bolañót nem vonzza a hatalom játéka, különösen nem a diktatúrák világa; sokkal inkább a költők sorsa, akiknek történetei néha tragikusak, máskor pedig szórakoztatóan abszurdak.

Nem az a fő célunk, hogy Carlos Wiedert kézre kerítsük; sokkal inkább arra helyezzük a hangsúlyt, hogy a szétszakadt értelmiség helyzetét világítsuk meg. Ezt nem vádaskodva tesszük, hanem együttérzéssel, rámutatva arra, hogy egy diktatórikus rendszerben a művészet a leggyorsabban vonul vissza, elhagyva a közélet színpadát.

Amit mi felszabadító és egzotikus bolyongásnak olvasunk (hiszen Bolaño stílusa magával ragadóan könnyed és gördülékeny), az valójában az elnémulás folyamata. Egy generáció tűnik el Wieder (és Pinochet) megjelenése után. Az elbeszélőnket is csak egyetlen dolog láncolja a szétfoszló pamfletek és meggyűrt folyóiratok világába, az pedig a mániákus vágy, hogy elkapja Wiedert.

A Távoli csillag varázsa abban rejlik, ahol Bolano minden története egyesül: a kilátástalanság és a semmittevés könnyed, ugyanakkor fojtogató érzése egyszerre tölti el az embert, miközben ürességet hagy maga után. Wiedert eléri a végzete, de a generáció, amelyhez tartozik, mégis elveszett. Milyen tanulságot vonhatunk le ebből? A bosszú hiábavaló, és amit vissza lehetne kérni, az már nincs. Nincs megfejtés, csupán az irodalom tiszta esszenciája marad.