Az igazságkereső "munkásíró" emlékét idézzük fel.

Május 20-án, kedden délután a Bolyai téri Studium Hub kávézóban a Juventus Kiadó és a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete könyvbemutatókkal egybekötött Oltyán László-emlékestet szervezett, ahol a család, volt kollégák, egykori barátok, ismerősök és érdeklődők társaságában megemlékeztek Oltyán László újságíróról, íróról, aki ezelőtt 90 évvel született, és 35 esztendeje, mindössze 55 évesen távozott közülünk.

Az est házigazdája Szucher Ervin, a Juventus Kiadó vezetője és tapasztalt újságíró volt, aki nem csupán Oltyán László egykori kollégájaként emlékezett rá – hiszen közösen dolgoztak a 1990-ben alapított Népújságnál –, hanem régi barátjaként, sőt, a mai értelemben vett "rajongójaként" is. Szucher elmondta, hogy Oltyán riportjait olvasva nőtt fel, és döntötte el, hogy újságíró szeretne lenni, így számára László egyfajta szellemi mentorként szerepelt. Mindig is nagyra tartotta benne az egyenes jellemét és a szókimondó stílusát. Szucher felidézte azt a pillanatot is, amikor Oltyán László, miután úgy érezte, hogy a kommunista propagandagépezet elvárásainak már nem tud megfelelni, inkább lemondott posztjáról, és visszatért a gyári munkához. A beszélgetés során említette, hogy László Erdélyi elmebaj című művéből idézte azt a sokatmondó jelenetet, amikor 1988-ban reszkető gyomorral kereste fel a párt megyei propagandatitkárát, Angela Isăroiu-t, hogy bejelentse: „már nem tud írni”. A rendszerváltás után László visszatért a Népújsághoz, amely a Vörös Zászló jogutódja volt, de sajnos egészségi állapota miatt csak rövid ideig dolgozhatott, és mindössze 55 éves korában, 1990 őszén hunyt el. Novellái és kisregényei a fiókban maradtak, mivel a politikai elnyomás miatt nem jelenhettek meg, és már nem volt ideje foglalkozni velük. Ezért a Juventus Kiadó vállalta, hogy Oltyán László fiának és a családnak a támogatásával sorozatban kiadja a műveket, amelyek közül – egy kivételével – az est folyamán mindegyiket bemutatták.

Karácsonyi Zsigmond, a Népújság főszerkesztője, szívhez szóló tiszteletadással emlékezett meg egykori kollégájáról, Oltyán Lászlóról, amikor két régi, relikviaként őrzött Vörös Zászlót hozott magával. Ezek a zászlók nem csupán tárgyak, hanem a múlt emlékét idézik, és Zsigmond szavaival felelevenítette Oltyán László életének és munkásságának jelentőségét. A rendezvény fénypontjaként Zsigmond kezébe emelte Oltyán legsikeresebb regényét, a gyöngybetűkkel dedikált Felmentést, amelyet mindannyian csodálattal szemléltünk. A dedikáció felolvasása egyfajta fényt vetett Oltyán László személyiségére és gondolkodására, lehetővé téve, hogy a hallgatóság közelebb kerüljön az író lelkéhez. Zsigmond a szervező felkérésére rátért Oltyán másik művére is, a Szüret után című kisregény bemutatására. E mű története krimibe illő feszültséggel volt átszőve, miközben Zsigmond kiemelte azokat a szövegrészeket, ahol Oltyán valódi írói tehetsége ragyogott. Az irodalmi képek, amelyek a regény lapjain életre keltek, a hallgatóság számára különösen emlékezetessé tették a beszélgetést, és felejthetetlen élményt nyújtottak mindazoknak, akik tiszteletüket tették Oltyán László emléke előtt.

Vajda György megosztotta velünk, hogy „kakukktojásként” került be azok közé, akik mélyen ismerték Oltyán Lászlót. Ő 1990 augusztusától kezdett dolgozni a Népújságnál, így csupán néhány hónapot tölthetett el egy irodában Oltyán Lászlóval, aki bátorította őt, mint fiatal újságírót, hogy merjen kiállni az igazáért és ragaszkodjon ahhoz, amit tapasztal, lát és leír. Vajda György most A postás hatalma című kötetet ismertette, amely egy szerény körülmények között élő munkáscsalád történetét meséli el. A postás, aki a családnak felajánlja egy szvetterkötő gép használatát, lehetőséget biztosít a többletkeresetre. Ám a „hatalom” emberei névtelen levélben értesülnek arról, hogy a gép „törvénytelenül” üzemel, büntetéssel sújtva a családot, és lezárják a gépet. Hosszas küzdelem után sem tudják érvényesíteni az igazukat, míg végül a postás közbenjárásával megkapják az engedélyt. A novella tükrözi azt a régi szolidaritást, amely lehetővé tette, hogy a diktatórikus rendszert némiképp megkerüljék, és egyben a hatalom gyakorlói és az átlagemberek közötti viszonyt is bemutatja, amely ma is érvényes - tette hozzá Vajda György a kötet bemutatása során.

A kiválasztott könyvek bemutatása után szabadon formálódott a beszélgetés, hiszen a teremben egykori kollégák, barátok és Oltyán László ismerősei gyűltek össze. Bögözi Attila, nyugdíjas újságíró, egy szórakoztató anekdotát osztott meg, amely egy riport körüli váratlan bonyodalomról szólt. Ezt az élményt újságíró-gyakornokként élte át, amikor Oltyán László egyik korábbi írása inspirálta. Iszlai Anna, a Vörös Zászló, majd később a Népújság nyugalmazott munkatársa, felidézte kettejük utolsó találkozását, amely tele volt nosztalgiával és emlékekkel.

A beszélgetések során világossá vált, hogy a jelenlévők közül sokan nem csupán olvasták és tisztelték Oltyán Lászlót, hanem személyesen is ismerték őt, és gerincességét méltán nagyra értékelték. Az eseményen sajnos nem tudott részt venni Tófalvi Zoltán, aki levélben osztotta meg emlékeit barátjáról és kollégájáról. "Oltyán László riportjaiban és regényeiben arra törekedett, hogy feltárja: az oly sokat emlegetett kompromisszumok labirintusában meddig lehet elmenni úgy, hogy identitásunkat, önmagunkat egy pillanatra se adjuk fel? Mi a fontosabb: a saját magunk által felállított erkölcsi és etikai normák betartása, vagy az életünk védelme? Mindkét helyzetben csak egyetlen válasz lehetséges: inkább a halál, mint hogy feladjuk önmagunkat, elveinket és erkölcsi tartásunkat! Oltyán László életműve ezt hirdeti: az író sohasem adhatja fel az ideálokért folytatott harcot, még akkor sem, ha nap mint nap keresztre feszítik" - írta Tófalvi Zoltán.

A kényesebb témák felvetése sem maradt el. Felmerült a kérdés: a '89-es forradalmat követően a Népújság, mint a Vörös Zászló utódja, miért nem hívta vissza Oltyán Lászlót, miért kellett megvárni azt, hogy az olvasók aláírást gyűjtsenek kedvenc tollforgatójuk viszontlátása érdekében? "Mert Oltyán Laci nem kopogott be a szerkesztőségbe" - hangzott el a válasz, és az is kiderült, hogy a korabeli szabályok miatt azért kellett távoznia a Vörös Zászlótól, mert 1988-ban beadta kitelepedési kérelmét, és ezért akkor már nem dolgozhatott egy pártlapnál. Arra a kérdésre, hogy Oltyán László miként illeszkedett volna be az 1989 utáni vagy akár a mai sajtóéletbe, Karácsonyi Zsigmond elmondta, szükség lett volna rá, hiszen hiányzanak a jó riportok, azonban lehet, hogy a felgyorsult információáradatban és az online média által behálózott világban nem tudta volna felvenni a lépést a jelenlegi követelményekkel.

A kezdeményezés valóban dicséretes, hiszen Oltyán László nem csupán újságíró és riporter, hanem az 1989 előtti időszak azon autentikus írói közé tartozik, akik a cenzúra szorítását ideiglenesen sikerült megkerülniük. Olyan nevek mellett említhetjük, mint Vári Attila és Molnár H. Lajos, akik regényeikben és elbeszéléseikben olyan mélyen rejlő gondolatokat fogalmaztak meg, amelyek merészen "odaszúrtak" a hatalomnak, egyúttal táplálva az olvasókban a szólásszabadság iránti vágyat. E művek, bár fikciók, mégis hiteles kortörténeti lenyomatok, amelyek nem csupán a kortárs közönség számára, hanem a jövő generációk számára is ízelítőt adhatnak egy már történelemmé vált, de annál jelentősebb közelmúlt világából.

Ezért is jó, hogy a megemlékezés alkalmából a Juventus Kiadó egy hétkötetes Oltyán-sorozattal rukkolt elő. Szucher Ervin elmondta, olyan kéziratokat adott ki, amelyek jobbára az 1970-es években születtek, és a cenzúra miatt fél évszázadon át a fiókban porosodtak. A következő, igen szép kötésbe foglalt kötetekből lehetett válogatni: A ház gazdát cserél, Szüret után, A Szabadság-szobor gyomrában, A postás hatalma, Félbemaradt beszélgetés, Bogáncs között ibolya, Taticsek kartárs utazásai, ezek hamarosan a könyvesboltokban és a főtéri újságosstandoknál is megvásárolhatók lesznek.