**A vadállatgyógyászat mint hivatás – Beszélgetés dr. Borka Vitális Leventével** A vadállatgyógyászat izgalmas és különleges terület, amely nem csupán tudományos kihívásokat, hanem érzelmi mélységeket is rejt magában. Dr. Borka Vitális Levente, tapasztal

A Marosvásárhelyi Bubo Bubo állatorvosi rendelő társtulajdonosa, a Vets4Wild Romania csapat tagja. Egy olyan állatorvos aki "szokványos, fizető" praxisa mellett erdő és mező vadon élő állatainak, madarainak gyógyítását vállalta. Dr. Borka Vitális Levente életében fontos szerepet töltenek be a vadállatok.

Kedvencei a medvék, de rendkívüli kihívásnak tartja a tigrisek, elefántok és más vadon élő állatokkal való szakszerű foglalkozást. Azon kevés állatorvosok közé tartozik, akik a vadállatmentést hivatásként kezelik. Ez ma már külön szakma. Romániában ugyan nem fizetik, így hobbi szinten űzi, de nem tervezi abbahagyni. Vele beszélgettünk.

- Kezdjük az alapoknál. Mi inspirált arra, hogy állatorvos legyél?

Az állatok iránti vonzalmam már gyerekkorom óta elkísér, és szinte mindig tudtam, hogy az állatorvosi pálya lesz az, amire vágyom. Soha nem merült fel bennem más hivatás, mint például orvos, mozdonyvezető vagy rendőr. Az állatok szeretete és a velük való foglalkozás iránti szenvedélyem volt az, ami mindig is irányította az álmaimat. Végül pedig sikerült megvalósítanom ezt a vágyamat, és ez az élmény felbecsülhetetlen számomra.

- Volt valaki, aki ebbe az irányba terelt volna? A családodban vagy környezetedben?

- Valószínűleg igen. Lehet benne genetika is. Édesapám nagy állatbarát volt, és a családban több ilyen ember is van. Egyébként szerintem minden gyerek úgy születik, hogy szereti az állatokat. Én még nem találkoztam olyan gyerekkel, aki ne szeretett volna egy kutyát vagy macskát. Az más kérdés, hogy ezt a vonzalmat később ki lehet ölni belőlük vagy más irányba lehet terelni. De nálam ez megmaradt.

Középiskolai tanulmányaidat Marosvásárhelyen végezted, ahol a mezőgazdasági iskolában szereztél tapasztalatokat. Ezt követően folytattad tanulmányaidat egy másik városban, az egyetem falai között?

Természetesen, itt van egy egyedibb változata a szövegnek: - Igen, annak idején a régi rendszer alapján csak úgy lehetett bejutni az állatorvosi egyetemre, ha vagy szaklíceumot végeztél, vagy egy évet a mezőgazdaság területén dolgoztál. Én úgy döntöttem, hogy a szaklíceumot választom, hogy elkerüljem az érettségi utáni egyéves várakozást. Először Kolozsvárra adtam be a jelentkezésemet, de sajnos nem sikerült a felvételi. Végül Temesvárra jutottam, ahol felvettek, és ott fejeztem be a tanulmányaimat.

- Szóval azonnal nekiveselkedtél a feladatnak?

Természetesen! Íme egy egyedi változat: - Igen, az egyetem befejezése után elérkezett a kötelező sorkatonai szolgálat ideje. Amint leszereltem, igazi szerencse kísért: noha abban az időszakban nem volt egyszerű munkát találni, nekem már másnapra sikerült elhelyezkednem. Azóta is hű maradtam a szakmámhoz, és ugyanazon rendelőben dolgozom.

- Miért került a vadállatmentés a középpontba?

Körülbelül 7-8 év elteltével biológus barátaim elkezdtek sérült madarakat és vadállatokat hozni hozzám. Minden alkalommal örömmel vetettem bele magam a velük való foglalkozásba. Különleges érzés volt számomra, hogy megérinthetem ezeket a csodálatos lényeket, és részt vehetek a megmentésükben. Aztán, hogy a tevékenységem ne csupán ösztönös legyen, belevágtam egy szakorvosi képzésbe a Budapesti Egyetemen. Így már hivatalosan is rendelkezem a szükséges képesítéssel ehhez a munkához.

- Nem túl gyakori, hogy valaki ezt a területet választja, ugye?

- Csak néhányan vannak. Talán az ujjaimon is meg tudnám számolni, hányan foglalkoznak ezzel az országban nap mint nap. Ez nem egy jövedelmező tevékenység. Az állam vagy más szervezetek nem támogatják azt, hogy egy gólyát vagy egy őzet rehabilitáljunk. Mindez saját költségen zajlik - így igazából ez inkább egy szenvedély, amit az ember teljes szívvel végez.

A hazai fajokon túl egzotikus állatokkal is megismerkedhettél. Milyen körülmények között adódott ez a különleges lehetőség számodra?

Két alkalommal is lehetőségem volt állatorvosként dolgozni Afrikában, és rendkívül büszke vagyok arra, hogy szakmai tudásom révén juthattam el oda. Az első tapasztalatom a Dél-afrikai Köztársaságban egy nemzetközi projekt keretében zajlott, amely a vadállatok és emberek közötti konfliktusok kezelésére fókuszált. Itt vadállatokat fogtunk be, altattunk el, és nyomkövető nyakörveket szereltünk rájuk, hogy nyomon követhessük mozgásukat. Tavaly pedig Zimbabwéba látogattam el egy tanulmányútra, ahol a vadállat-befogás és altatás elméleti és gyakorlati aspektusait mélyítettük el. Ez a tapasztalat még inkább megerősítette bennem a természetvédelem iránti elkötelezettséget.

Mely élőlények voltak a legnehezen megközelíthetőek ott?

- Ez mindig körülményfüggő. A róka például hajlamos urbanizálódni - itt a városban is többször fogtam be -, de egy vadon élő rókát már jóval nehezebb elkapni. A farkas viszont biztosan nem fog urbanizálódni. Kerüli az embert, célzottan befogni pedig rendkívül nehéz.

- Ezek az afrikai tapasztalatok segítik a munkád itthon?

- Igen, valóban, gyakran tapasztalom ezt. Afrika egy teljesen eltérő világ, tele meglepetésekkel, de rengeteg tudást nyújt. Például az ott élő antilopfajokat összevethetjük a hazai szarvasokkal, és az ottani befogási technikák közül néhányat sikeresen alkalmazhatunk itthon is, különösen állatkertekben.

- A marosvásárhelyi állatkertbe is benneteket hívnak?

A mi rendelőnk felel az intézmény állatorvosi ellátásáért, de a gyakorlati munkát én végzem. Az afrikai tapasztalataim gyakran kulcsfontosságúak, különösen, ha váratlan vagy összetett helyzetekkel találkozom, hiszen más nézőpontból tudok rávilágítani a problémákra. Számos barátom dolgozik állatkerti állatorvosként külföldön, és az a lehetőség, hogy személyesen tapasztalhattam meg, hogyan élnek az állatok természetes élőhelyükön, valamint hogyan tevékenykednek ott a szakemberek, óriási mértékben gazdagította a szakmai tudásomat.

Természetesen! Volt egy különleges alkalom, amikor az afrikai tapasztalataim jelentős szerepet játszottak. Egy projekt keretében, amely során helyi közösségekkel dolgoztunk együtt, rájöttem, hogy a kultúrájuk és hagyományaik milyen mély hatással vannak a közös munkánkra. Egy adott napon, amikor a csapatunknak nehézségekbe ütközött a kommunikáció, eszembe jutott, hogy az afrikai falvakban gyakran alkalmaznak szóbeli mesélési technikákat a tudás átadására. Ezt az ötletet felhasználva, bevezettem egy mesélős estét, ahol mindenki megoszthatta a saját tapasztalatait. Ez nemcsak a csapatunkat erősítette meg, hanem segített a helyi közösség tagjainak is, hogy jobban megértsék egymást és közelebb kerüljenek a közös célhoz. Az afrikai kultúrából merített inspirációval sikerült újraélesztenünk a csapat szellemét, és végül sikerrel zártuk a projektet.

- Igen, nemrég egy zebrával dolgoztam, és meglepődtem, mennyire sokan összetévesztik a lovakkal. Pedig a zebra teljesen más lény, és altatási szempontból igazi kihívást jelent. Őszintén szólva, egy medvét sokkal könnyebb altatni, mint egy zebrát. Az ottani tapasztalatok különösen hasznosnak bizonyultak. Természetesen Afrikában más altatószereket használnak, amelyek nálunk nem hozzáférhetők, ezért gyakran improvizálni kell: szakirodalmat tanulmányozni, kísérletezni, és az ott szerzett tudást a hazai körülményekhez igazítani.

Van olyan személy az életedben, akivel megoszthatod ezeket a helyzeteket?

Örömmel mondhatom, hogy igen. Az állatkert jelenlegi vezetője kivételes szakmai háttérrel rendelkezik, hiszen korábban Nyíregyházán és Amszterdamban is dolgozott. Három évvel ezelőtt vállaltam el az állatkert állatorvosi feladatait, amikor értesültem arról, hogy ő irányítja az intézményt. Azóta sem csalódtam, hiszen a közös munkánk zökkenőmentesen zajlik. Külön öröm számomra, hogy mindig van kire támaszkodnom, ha egy fontos döntés előtt szeretném több szempontból is megvizsgálni a helyzetet.

- Visszatérés Zimbabwéra: Milyen fogadtatásra számíthatott ott?

Ez a képzés igazán különleges élmény volt, hiszen résztvevők érkeztek a világ különböző tájairól. Zimbabwe számomra igazi felfedezés volt. Afrika iránti érdeklődésem régóta létezik, sokat olvastam róla korábban, de a valóság egészen más, mint amit a könyvek és filmek mutatnak. Az ország, bár nem tartozik a legfejlettebbek közé, és számos kihívással néz szembe, az ott eltöltött időm során szerzett tapasztalataim mégis rendkívül inspirálóak és pozitívak voltak.

- Soha nem gondoltál arra, hogy ott maradj?

- Amikor Dél-Afrikában dolgoztam, tényleg megfordult a fejemben. Akkor viszont már volt családom, gyerekeim, és ez természetesen visszahúzott. De ha akkoriban nem lettem volna családos, valószínűleg haza sem jövök. Mindig is Afrika-rajongó voltam. Élni ott teljesen más, mint elméletben foglalkozni vele. Ott tartózkodva utánajártam, milyen lehetőségek vannak. Nagy szükség van ott vadállatorvosokra, és a munkát jól is fizetik. Az biztos, hogy nem haltam volna éhen.

A vadállatgyógyászat kifejezés valóban lenyűgöző, hiszen olyan különleges területet ölel fel, ahol az állatorvosok a vadon élő állatok egészségéért felelnek. E munka eltér a hagyományos állatorvosi feladatoktól, mivel itt nem háziasított állatokkal dolgoznak, hanem olyan fajokkal, amelyek természetes élőhelyükön élnek. A vadállatgyógyászoknak nem csupán az állatok betegségeivel és sérüléseivel kell foglalkozniuk, hanem a természetvédelmi szempontokat is figyelembe kell venniük, hiszen a vadon élő állatok védelme és megőrzése is a feladataik közé tartozik. Ráadásul a vadállatgyógyászok gyakran szembesülnek a kihívással, hogy hogyan alkalmazzák a klasszikus orvosi tudást olyan körülmények között, ahol a vadon élő állatok viselkedése és életmódja teljesen eltér a háziállatokétól. Ez a munka tehát nemcsak orvosi tudást, hanem kreativitást és rugalmasságot is igényel.

Ez a terület most már a medicinának egy különálló ága, amely a világ fejlettebb részein kifejezetten a szakemberek képzésére specializálódik. Ezt nem szabad összekeverni a kisállatgyógyászattal, a haszonállatok gyógyításával vagy az élelmiszerbiztonsággal. Ez egy teljesen önálló, specializált szegmens, mellyel az állatorvosoknak csupán egy kisebb hányada foglalkozik. Manapság a kisállatgyógyászatban is megtalálhatók az ortopéd szakemberek, szemészek, bőrgyógyászok és kardiológusok - a vadállatok gyógyászata pedig szintén külön utakon jár. Például léteznek olyan kollégák, akik kizárólag a hatalmas növényevőkkel, mint az elefántok, zsiráfok, okapik vagy vízilovak kezelésével foglalkoznak.

- Hogyan lehet bizalmat építeni egy vadállattal, amit kezelni kell? Egyáltalán lehetséges ez?

Egy vadon élő állattal való kapcsolat kialakítása egészen más kihívásokat rejt magában. Az állatkerti állatorvosok számára azonban elengedhetetlen a bizalom kiépítése, különösen egy hosszabb kezelés idején. Az állatokat rendkívül jól lehet tréningezni, ami lehetővé teszi a hatékonyabb együttműködést és a sikeres rehabilitációt.

- Tudnál erre példát mondani?

Vásárhelyen az elefántok különleges képességekkel bírnak, hiszen meg lehet őket tanítani, hogy parancsra emeljék fel a lábukat, így lehetőség nyílik a körmük ápolására. Korábban az állatokat kényszerítették erre a feladatra, de manapság ez már elfogadhatatlan az állatjóléti elvek tükrében. A tréning most már kizárólag pozitív megerősítéssel és jutalmazással zajlik, ami lehetővé teszi, hogy az elefántok szinte bármire megtanuljanak.

Olyan példákat láttam már, amelyek elsőre rendkívül merésznek tűntek, de végül sikeresnek bizonyultak. Például egy vállalkozó, aki a város közepén egy "nincs pénz, nincs probléma" elv alapján működő kávézót nyitott. Az ötlet lényege az volt, hogy a vendégek csak annyit fizettek, amennyit jónak láttak, vagy akár semmit, ha úgy érezték, hogy az élmény nem érte meg. Ez a megközelítés eleinte sok kritikát kapott, de végül a hely népszerűsége robbanásszerűen megnövekedett, mivel az emberek szívesen támogatták a kávézót, és a közösség összefogott a fenntartása érdekében. Ez a példa jól mutatja, hogy néha a legmerészebb ötletek rejtenek magukban a legnagyobb lehetőségeket.

Gyakran irigykedve figyelem a kollégáimat, akik bátran vesznek vért tigristől, anélkül hogy bódítanák. A tigris már megtanulta, hogyan nyújtsa a lábát vagy a farkát, hogy elviselje a szúrást. De nemcsak a tigrisek, hanem az elefántok is képesek tanulni: például az ormányuk mosására. Felszívják a vizet, felemelik az ormányukat, alaposan átöblítik, majd egy edénybe visszanyelik - így a mintát laborba is el lehet juttatni, akár TBC-teszt céljából.

- Ez egy szokásos napi tevékenység?

- Igen, ezt következetesen kell csinálni. Ha az ember következetes, akkor nagyon könnyű dolga van a gondozónak és az állatorvosnak is.

Az állatkerti állatok bizalmának kiépítése szempontjából kulcsfontosságú a kapcsolat, amelyet a gondozó és az állatorvos alakít ki velük. A gondozó az állatok mindennapi életének irányítója, aki rendszeres interakciók révén építi a bizalmat. Az állatorvos pedig szakmai szempontból biztosítja az állatok egészségét, így ők is fontos szerepet játszanak a bizalom kialakításában, de a közvetlen kapcsolat szempontjából a gondozó a meghatározó. Tehát a bizalom elsősorban a gondozóval alakul ki, de az állatorvos támogatása is elengedhetetlen a jólétükhöz.

- Mindkét szerep kulcsfontosságú. A gondozónak elengedhetetlen, hogy szoros, bizalmas kapcsolatot építsen ki az állattal, míg az állatorvosnak sem szabad csupán félelmet keltő figuraként megjelennie. Én például a mintavételezést szimulálom – nem szúrok, csupán jutalmazom az állatot. Így pozitív benyomás alakul ki rólam. Amikor végül mégis szükség van a szúrásra, azt egy rendkívül vékony tűvel végzem, ami alig észlelhető. Harmadik alkalommal már zökkenőmentesen tudok mintát venni.

- Ez leginkább betegségmegelőző vizsgálatoknál hasznos?

- Igen, a szűrések során kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy fajspecifikus betegségeket is észleljünk. Ezek korai felismerése rendkívül lényeges, hiszen a korai beavatkozás lehetőséget ad arra, hogy a kezelés sokkal hatékonyabb és egyszerűbb legyen.

Természetesen, számos állatfaj létezik, amely kihívást jelenthet az emberek számára. Például a hópárduc, amely titokzatos és rejtőzködő életmódjáról ismert, vagy a tengeri teknősök, amelyek hosszú migrációs útjaik miatt találkoznak számos veszéllyel. Ezek az állatok nemcsak a túlélésük érdekében vívnak harcot, hanem az emberek számára is komoly feladatokat jelentenek a megőrzésük és védelmük terén.

A madarak, főként a kisebb fajok, rendkívül érzékenyek a stresszre és hajlamosak a tünetek elrejtésére. Ez a viselkedés a természetben egyfajta túlélési taktika: ha a madarak nyilvánvalóvá teszik, hogy betegek, a ragadozók könnyebben lecsapnak rájuk. Így, mire észleljük, hogy valami nincs rendben, sokszor már késő a beavatkozásra.

- Milyen hosszabb távú terveid vannak? Hol látod magad 5-10 év múlva?

Nem tartozom azok közé, akik évekre előre megtervezik az életüket. Inkább hagyom, hogy a sors vezessen, és élvezem az utazást. Egy dolog azonban biztos: ezt a kalandot nem szeretném letenni. Még mindig izgalmas számomra, és mindig új kihívásokkal találkozom. Zimbabwéban például találkoztam két indiai kollégával, akikkel megosztottuk egymással a tapasztalatainkat. Nagyon érdekes volt összehasonlítani a helyzetünket: a problémák lényegében ugyanazok, csak a körülmények és a háttér más.

- Milyen példákat hallottál?

Afrika vadonjában az oroszlán, leopárd és elefánt formálja a tájat, míg Indiában ezek az ikonikus fajok kiegészülnek a tigrissel, amely szintén hatalmas kihívások elé állítja az embereket. Nálunk a medve képviseli ugyanezt a problémát. A kihívások univerzálisak, csupán a szereplők differenciálódnak. Indiában különösen figyelemre méltó, ahogyan a helyiek kezelik ezeket a konfliktusokat. Például, amikor egy faluban nem kevesebb mint öt embert ölt meg egy tigris, a felháborodás természetesen óriási. Azonban itt a megoldás nem az állat megölésében rejlik, hanem abban, hogy befogják, és eltávolítják a területről. Ez a megközelítés a falubeliek számára is elfogadható, mivel a tigris megölése ellentétes a helyi hagyományokkal és értékekkel. Hasonló a helyzet a leopárddal is, amely Indiában nemcsak a természetben, hanem a városok szívében is megjelenik. Ez a ragadozó szinte a legurbanizáltabb vadállatfaj lett, különösen Mumbaiban, ahol a világ egyik legnagyobb népsűrűsége található. Itt is egészen másként közelítik meg a problémát: a leopárdok sem kerülhetnek azonnali megölésre, hanem inkább olyan intézkedéseket hoznak, amelyek lehetővé teszik a békés együttélést.

A helyzet a problémás elefántokkal meglehetősen hasonló. Noha gyakran vándorolnak át falvakon, és sajnálatos módon tragikus eseményeket okoznak, mint például emberi életet kioltó balesetek, érdemes őket befogni és átnevelési programokban részesíteni. Az elefántok kulcsszereplők az indiai kultúrában, ezért elengedhetetlen, hogy tanítsák őket, illetve hasznosítsák a társadalom számára. Alternatív megoldásként biztonságos menhelyeken vagy állatkertekben is elhelyezhetik őket. Ezzel a megközelítéssel a problémás állatok számára értelmes lehetőségeket kínálnak, ahelyett, hogy véglegesen eltávolítanák őket.

Ahogy te is megjegyezted, a medve nálunk valóban problémásnak számít. Mit gondolsz, milyen alternatív megközelítések segíthetnének a helyzet kezelésében?

- Nem tudom. Olyan ez, mint a foci vagy a gyereknevelés – mindenki úgy érzi, hogy van beleszólása. De azt kell mondanom, hogy nem látom, hogy közelednének az álláspontok. Jelenleg mindenki harcban áll mindenkivel: a természetvédők a vadászokkal, a vadászok a minisztériummal, a juhászok pedig a természetvédőkkel.

Milyen módon tudnánk segíteni a helyzeted megoldásában?

- Kompromisszum. Fontos, hogy ne a szélsőséges vélemények uralkodjanak egyik oldalon sem. A helyes megoldás nem az, hogy minden medvét kiirtsunk, de az sem lehet, hogy minden egyes példányt megóvjunk. A döntéseknek tudományos alapokra kell épülniük. Jelenleg a medvék szenvednek a legnagyobb mértékben.

- Nemrég kivették a medvét a védett fajok közül. Ez mit jelent pontosan?

A védettségi státuszukat csökkentették, így most már vadászható fajnak számítanak. Azonban ez nem azt jelenti, hogy bárki kedvére lőheti őket. A vadászat továbbra is engedélyköteles és szigorúan szabályozott keretek között valósulhat meg – legalábbis elvileg így lenne.