A természet időkerete (DCLXXVIII.)
Reviczky Gyula Erdei dalával indulok e heti sétámra. Ha kedved tartja, jer velem, kedves olvasóm!
E héten első természettudomány-történeti megállónk 1930. július 19. E napon temették a szegedi református temetőbe a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem utolsó, a szegedi utódegyetem első belgyógyász professzorát, id. Jancsó Miklóst. Kolozsváron 1892-ben avatták orvosdoktorrá. 1893-tól a kolozsvári belgyógyászati klinikán dolgozott. 1911-ben tanszékvezetői megbízást kapott, melynek haláláig eleget tett. Kutatási területe a malária kórokozójára és a gümőkór bacilusának vizsgálatára terjedt ki.
Július 20. Illés napja, amúgy negyvenes nap a népi időjóslásban.
A bibliai Illés története egy izgalmas szövet, amelyben a történelem és a mítosz szálai fonódnak össze. Illést a zsidók a Messiás hírnökeként várták, hiszen ő egykor az évről évre távozó és visszatérő napistent szimbolizálta. E mítosz gyökerei a kalendáriumban is felfedezhetők: Illés mennybemenetele után pontosan harmadik napra a Nap belép az égi Oroszlán jegyébe, ezzel is hangsúlyozva Illés napisteni örökségét. A görög Héliosz, a napisten, és Illés között szoros kapcsolat áll fenn, hiszen mindketten tüzes szekéren járják az eget. De a harci szekér nem csupán a Nap járműve volt; a kocsizó kultúrák körében minden megszemélyesített égi megjelenés hasonló dicsőségnek örvendett.
Az ókor során, július 21. és 23. között, a Nap az Oroszlán csillagképébe lépett. Ekkoriban az oroszlán, mint a természet egyik legimpozánsabb teremtménye, Dél-Európától Indiáig széles körben elterjedt volt. Az oroszlán vadászata a férfiasság próbájának számított, ám a fegyverek fejlődésével ezt a bátor kihívást a királyi rangok szórakozásává alakították. Mielőtt Eurázsiában a faj kipusztult volna, az aranysörényű ragadozó a királyok állataként és az állatok uraként emelkedett ki, a Nap megtestesítőjévé vált. E szimbólum, mint a hatalom és a bátorság jelképe, a közelmúlt népművészetében is megtalálható, még ott is, ahol az emberek soha nem láttak élő oroszlánt.
Az oroszlán, a lángokkal borított sörényű Nap megtestesítője, a zodiákus csillagképei között is megtalálta méltó helyét. Az Oroszlán csillagképét az állatöv "uralkodójaként" tisztelték, kiemelve ezzel fenséges mivoltát. Legfényesebb csillagának, a Regulusnak, vagyis a Királyfi csillagnak a ragyogása különösen feltűnő, hiszen ő a nappályán trónol, és mindenkit lenyűgöz varázsával.
A kenyérszagú föld leheletével, Horváth István szavaival lépek tovább az időben.
Egészen 1738. július 21-ig, egy jelentős esemény tanúi lehettünk Nagyszeben városában, ahol Borosnyai Nagy Márton orvost helyezték végső nyugalomra. Gróf Teleki József támogatásával jutott el a hallei egyetemre, ahol doktori diplomát szerzett. Disszertációjában az emberi lélek testre gyakorolt hatásait kutatta, amely 1718-ban látott napvilágot, címe pedig: "Dissertatio iuaug. medica de potentia animae humanae in corpus organicum sibi junctum". Visszatérve Kercisórára, Teleki József családi és uradalmi orvosaként dolgozott, ahol a gróf feleségét, Bethlen Katát a botanikatudomány rejtelmeibe vezette be. 1732-ben az erdélyi gubernium főorvosává választották, és rendkívüli erőfeszítéseket tett az 1738-as pestisjárvány megfékezésére, sajnos azonban végül ő is a kór áldozatává vált. Borosnyai Nagy Márton könyvtárát és növénygyűjteményét testvére, Borosnyai Zsigmond a nagyenyedi Bethlen-kollégiumnak adományozta, ezzel is megörökítve tudományos örökségét.
2006. június 21-én, a csillagok közé lépett Pál Árpád, a neves matematikus. Tanulmányait a Bolyai Tudományegyetem matematika-fizika szakán kezdte, ahol 1952-ben diplomázott. Ezt követően a moszkvai Lomonoszov Egyetem matematika-mechanika karán folytatta kutatásait, ahol 1957-ben doktori címet szerzett. Doktori értekezésének címe "Astraea kisbolygó analitikus mozgáselmélete" volt, amelyet sikeresen védett meg. Pályafutása során előadótanárként tevékenykedett a Bolyai Tudományegyetemen és a Babeş-Bolyai Egyetemen, ahol a kisbolygók mozgását leíró differenciálegyenletek kutatása volt a középpontban. Vezetése alatt Kolozsváron egy jelentős égi-mechanikai és űrkutató iskola alakult ki, amelynek keretein belül 1977-ben felépült az egyetem modern csillagvizsgálója, a botanikus kert déli részén. 1992-ben megjelent "Bolyai János - az ember és a tudós" című emlékezése, amely a tudományos örökségét örökíti meg. Pál Árpád az Európai Csillagászati Társaság egyik alapító tagja, valamint a Nemzetközi Csillagászati Unió aktív résztvevője volt. Az általa felfedezett 257005. számú kisbolygó pedig tiszteletére az Arpadpal nevet viseli.
Kisgyörgy Zoltán, a neves geológus és helytörténész, 1936. július 21-én látta meg a napvilágot. A Bolyai Tudományegyetem geológia-földrajz szakán 1957-ben szerzett diplomát, és pályafutása során tanárként tevékenykedett Ozsdolán és Apácán, majd az erdővidéki szénbányák geológusaként folytatta munkáját. Szaktudása széles spektrumot ölel fel: geológiai, bányaföldtani, őslénytani, barlangtani és vízföldrajzi témákban publikált szakdolgozatai a Földtani Közlöny, a Karszt és Barlang, az Aluta, a Revista Minerilor és az Acta Hargitensia folyóiratokban jelentek meg. Székelyföld ásványkincseinek, ásványvizeinek és mofettagázainak kutatása mellett érdeklődése a tudomány- és ipartörténet, a turizmus, valamint a helyi és művelődéstörténet, továbbá a népművészet irányába is kiterjedt. Több mint 200 írása, cikke és tanulmánya jelent meg hazai és külföldi magyar nyelvű újságokban és folyóiratokban. Különösen népszerűek voltak helytörténeti cikksorozatai a Megyei Tükörben. Ezen kívül számos monográfia szerzője, amelyek közül kiemelkedik az "Erdővidék" (1973), az "Őslények nyomában" (1976), a "Románia ásványvizei" (társszerző: Kristó András, 1978), a "Háromszéki vártúra-kalauz" (2008), a "Harangoskönyv" (2010), a "Háromszéki borvizeskönyv" (2011) és a "Székelyföldi mofettás könyv" (2017).
Július 22. egy különleges dátum, hiszen ezen a napon, 1456-ban, megvalósult a nándorfehérvári diadal, amely örökre beíródott a magyar történelem vérzivataros lapjaira. Ezen a napon Hunyadi János, Kapisztrán János és Szilágyi Mihály vezetésével a keresztény hősök dicsőséges győzelmet arattak az "ország kapuja" alatt, megvédve nemcsak Magyarországot, hanem egész Európát is a török előretöréstől. E győzelem következményeként a török hadsereg hosszú hetven évig nem indított komolyabb offenzívát a magyar földek ellen, biztosítva ezzel a béke és stabilitás hosszabb időszakát.
Szűcs Jenő megfogalmazása szerint a déli harangszó és a nándorfehérvári győzelem összekapcsolása a történelem ritka önkorrekcióinak egy példája. A hagyomány nem csupán a múltbeli tévedést - amely az általános európai keresztes hadjáratok illúzióját tükrözte - javította ki, hanem a déli harangszót is a győzelem emlékéhez kötötte, ezzel új értelmet adva a történelmi eseményeknek.
Július 22-én emlékezzünk meg Jakab Elek kiváló művelődéstörténészről, aki 1897-ben ezen a napon hunyt el. Az 1848. május 30-i erdélyi országgyűlés döntése után, amely kimondta Magyarország és Erdély unióját, ő, Marosszék ítélőtáblai bírája, fontos szerepet játszott a hír továbbításában a Batthyány-kormány felé. Bem József vezetése alatt részt vett a magyar csapatok győzelmét hozó gálfalvi, piski, jádi és nagyszebeni ütközetekben, de a temesvári csatában sajnos a vereség is megérintette őt. Később orosz fogságba került, ahol a nagyszebeni várbörtön falai között szenvedett. Jakab Elek aktívan hozzájárult a kolozsvári kulturális élethez, részt vett a Kolozsvári Nemzeti Színház és az Erdélyi Gazdasági Egylet működésében, valamint az Erdélyi Múzeum-Egyesület megalapításában is. Számos szakcikket írt, több mint száz publikációja közül most csak néhány, a természettudományokkal foglalkozót említek meg: Az erdélyi múzeum-egylet alakuló gyűlése (1859), A közgyűjtemények tudományi értéke (1876), A sólyom magyar történelmi jelentősége (1876), A Teleki-könyvtár... (1879), A bor az emberiség életében (1882), Erdőink hajdan és ma (1884), A székely múzeumokról (1896). E munkák révén Jakab Elek nem csupán a tudományos élet, hanem a magyar kultúra és történelem megőrzésében és népszerűsítésében is maradandót alkotott.
Tomcsányi Ádám mérnök 1831. július 24-én hunyt el, és hazánkban ő volt az első, aki felismerte az elektromosság orvosi felhasználásának lehetőségeit. Miután bölcsészdoktori és mérnöki oklevelét megszerezte, 1790-től a budai egyetem fizikai tanszékén tanársegédként dolgozott. Ezt követően néhány évig Nagyváradon és Pozsonyban tanított, majd végül visszatért Budára, ahol haláláig folytatta oktatói tevékenységét. Tomcsányi úttörő munkát végzett az elektromosságtan terén, és monográfiát publikált, amely az elektrokémia és az elektromosság orvosi alkalmazásaira is kiterjedt. Emellett Kitaibel Pállal közösen írta meg a jelentős munkát az 1814-es móri földrengésről.
A Bukovina szívében, Hadikfalván, 1940. július 24-én látta meg a napvilágot Tamás Menyhért költő, aki a Bácskából is menekült. Férfikor című versében éppen arra a nyárra emlékezik vissza, amely most 85 évvel ezelőtt zajlott.
Mivel olyan közösségbe születtem bele - írja egy vallomásában -, amelynek külön sorsa van, az én első feladatom az, hogy erről a közösségről adjak számot. De úgy, hogy azzal ne csak magunkról szóljak. A székely őseim által Bukovinába kivitt, a nyelvújítást megelőző erdélyi magyar nyelvet használom. Próbálok másfajta ízt és hangsúlyt adni valaminek, ami egyszerre tegnapi és mai. Ez a feladatom (...)
