A természet csodálatos kalendáriuma (DCLII.) Ahogy az évszakok váltakoznak, a természet egy sajátos ritmusban él, amelyet érdemes felfedezni és megérteni. Minden hónap egy új fejezetet nyit meg a természet könyvében, tele színekkel, illatokkal és hangokk

*Fotó: Zúzmarás hajnal - a nap első sugarainak simogatására olvad, miközben titokban tagadja létezését.*

Gál Éva Emese Téli tercinájában a fagy zord börtönéből kiszabaduló gondolatok szárnyra kélnek, és életet lehelnek a téli tájba.

A festőművész-költő fagy kalitkáiból kiszabadult madarainak szárnyalását figyelve indítom el idei második januári utamat. Kedves Olvasóm, nem tudok madárszárnyakat ígérni, csupán egy kis röpködést az aktuális természettudomány-történeti évszámok között. Tarts velem ezen a szeszélyes, ég és föld között lebegő mai kalandon!

Természetesen! Íme egy egyedi átfogalmazás: "Veled magyar nyelven kommunikálok, Kálvin; hibátlanul."

Tóth István fordításában így hangzik Bethlen Gábor fejedelem titkos tanácsosának, Bisterfeld János Henrik gyulafehérvári tanárnak Szenczi Molnár Alberthez írt sírfelirata részlete. Emlékezzünk meg Szenczi Molnár Albertről a Házsongárdi temetőben, ahol méltó módon tiszteletünket fejezhetjük ki a nagy tudós előtt.

Ki ne ismerné a református lelkész, filozófus zsoltárköltő XLII. zsoltárának kezdősorait?

(...) mindig alaposan ügyeltem arra, hogy amikor a magyarságról beszélek, soha ne nevezem kis nemzetnek a magyarságot. Bár számunkra valóban kis nemzetnek számítunk, sohasem tekintettük magunkat abszolút értelemben kicsinek. Valóban, ha a nemzeteket nagy és kis csoportokra bontjuk, akkor az osztályozás szempontjait egészen más tényezőkben kell keresnünk, mint csupán a népesség számában.

Úgy vélem, a nemzetek méretének megítélése rendkívül összetett kérdés, amely számos szempontot magában foglal. Szent meggyőződésem, hogy az egyik legmeghatározóbb tényező az, hogy egy nemzet csupán más népek által felfedezett igazságokat közvetít-e, vagy pedig saját eredeti kutatások révén járul hozzá a tudományos és kulturális diskurzushoz. Azok a nemzetek, amelyek nem folytatnak önálló kutatásokat, és intézményeik is csupán a külföldi felfedezések terjesztésére korlátozódnak, nem tekinthetők igazán nagynak. Ilyen esetekben a tanárok csupán az idegen kultúrák közvetítői, akik utazó ügynökként funkcionálnak. A nemzet igazi nagysága abban rejlik, ha képes saját kutatásokra, új ismeretek felfedezésére és a tudás bővítésére.

A Magyarpécskán 1875-ben született Klebelsberg Kunó kultuszminiszter, a két világháború közötti Magyarország legjelentősebb kultúr- és tudománypolitikusa 1932. január 17-én a Felsőoktatásügyi Egyesület közgyűlésén tartott, Kutatás és oktatás című előadásából vettem eme citátumot.

A megcsonkított országban a népiskolai program keretében 5000, többségében tanyai iskolát alapított, jelentős reformokat hajtva végre a középiskolai oktatás terén, beleértve a reálgimnázium bevezetését is. Nagyszabású egyetemépítkezéseket irányított Szegeden, Debrecenben és Pécsett, ezzel korszerű műhelyeket teremtve a felsőoktatás számára. Emellett megalapította a Collegium Hungaricumokat, és kidolgozta az egyéb külföldi ösztöndíjak rendszerét, amely a tudósutánpótlás biztosítását célozta meg.

A természet- és műszaki tudományok iránti elköteleződése példaértékű volt. Az alkalmazott tudományok fejlesztésének kiemelkedő jelentősége mellett ebben az időszakban a vegyi- és gyógyszeripari kutatások a villamosenergia- és nehézipari innovációkkal együtt világszerte elismertté váltak. Ő volt az, aki hazahívta Szent-Györgyi Albertet, ezzel is elősegítve a magyar tudományos élet fellendülését. Különös figyelemmel támogatta a Kolozsvárról elmenekült Ferenc József Tudományegyetem újjáépítését Szegeden, és ő álmodta meg a Dóm teret, amely a tudósok panteonjának otthona lett.

Miniszteri pályafutása kezdetén, közvetlenül Trianon után, 1922-ben egy különleges víziót fogalmazott meg: "A magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti naggyá." E szavak szállóigévé váltak, s kezdetben mosolyogva fogadták, hiszen a lefegyverzett ország honvédelmi tárcáját a kultúra védelmére hivatott kultusztárcaként képzelte el. Politikai dimenziót tulajdonított a magyar kultúrának; úgy vélte, hogy annak teremtő erejévé kell válnia, akárcsak a XIX. század végén, amikor a szellemi megújulás új életerőt hozott a nemzet számára.

A csonka ország szellemi fejlődése és a nemzet nagyságának megőrzése szempontjából kulcsszerepet játszanak azok a nemzetrészek, amelyek a határokon túlra kerültek. Ezek a közösségek nem csupán anyagi és erkölcsi támogatásra számíthatnak, hanem szellemi és tudásbeli megerősítésre is, amely elengedhetetlen a jövőjük szempontjából. Az anyanyelvi oktatás minden szinten történő elősegítése mellett a tudományos kutatások – legyenek azok reál- vagy humán területen – előmozdítását is támogatjuk, megnyitva ezzel a megbecsültség és elismerés új lehetőségeit. A magyar tudomány nemcsak a határokon belül, hanem az egész Kárpát-medencében folyamatosan építi és formálja önmagát.

Január 18-án egy érdekes időutazásra hívom Önöket, hiszen e jeles napon, 1911-ben báró Ambrózy Béla, földbirtokos és katonatiszt, a magyar méhészet egyik úttörője költözött a végtelen égi kaptárok világába. Az ő munkássága nemcsak a méhészet fejlődésére gyakorolt hatást, hanem a természet és az emberek közötti kapcsolat új dimenzióit is megnyitotta.

Iskolai tanulmányait Temesváron kezdte, majd 1853-tól a bécsi politechnikumban folytatta, ám két év elteltével, 1855-ben, tizennyolc éves korában a katonaság mellett döntött. Az osztrák hadsereg tisztjeként 1859-ben részt vett az olaszországi hadjáratban, ahol a csaták közötti szünetekben felfedezte a méhészet világát. Mint ahogyan ő maga is megfogalmazta: „A méhekkel Olaszország Conegliano nevű kisvárosában, 1859-ben találkoztam először, amikor huszártisztként Pietro Gardini házában tartózkodtam.”

Ekkor döntött úgy, hogy életét teljes mértékben ennek a hivatásnak szenteli. 1862-től kezdve Temes vármegyei birtokán megalapította saját méhészetét, ahol főként a bánáti méhekkel foglalkozott. 1875-ben az alapító tagok közé tartozott a Délmagyarországi Méhészegyletben, és ő volt az első elnöke az 1892-ben létrejött Országos Magyar Méhészeti Egyesületnek, amely az összes magyarországi méhészegyesületet egyesítette.

Ambrózy a korszerű európai szintű méhészet egyik magyarországi képviselője, nyugati tapasztalatai alapján a vándorméhészet és a vándorlásra alkalmas ún. kettős ikerkaptár elterjesztője. Eredményeinek köszönhetően az egy méhcsalád után 1889-ben elért 5-6 kg-os mézhozam 33-35 kg-ra emelkedhetett.

A Buziáson méhészkedő Grand Miklós néptanítóval való megismerkedésük nyomán nem csupán munkakapcsolat, hanem mély barátság is született közöttük. Grand 1885-től az ő támogatásával vált a méhészeti vándortanítói intézmény országos szakfelügyelőjévé és vezetőjévé. E két eltérő háttérrel rendelkező férfi, a néptanító és a főnemes, összefogva dolgoztak azon, hogy a magyar méhészet megkapja a neki járó elismerést és rangot.

Így alakult, hogy - ahogyan a falusi néptanítók többsége a XIX. század végén és a XX. század első felében - dédnagyapám és nagyapám is kántortanítóként tevékenykedtek, s egész életük során, egészen nagyapám vásárhelyi letelepedéséig, szenvedélyesen foglalkoztak a méhészettel, tudásukat pedig lelkesen osztották meg tanítványaikkal.

Ambrózy Béla kiemelkedő alkotása, a Temesváron 1896-ban megjelent "A méh" című könyv, amely eredetileg a Magyar Méh 1881-1884. évi lapjaiban jelent meg sorozat formájában. Kortársai, valamint a sajtó és a közvélemény élénk érdeklődése révén "mézes bárónak" keresztelték el. 2014 januárjától a temesvári evangélikus templomban emléktábla hirdeti nevét és munkásságát. Ezt az emléktáblát a Báró Ambrózy Béla Mézlovagrend és az Ambrózy Béla báró Méhész és Környezetvédő Egyesület állította fel, tisztelegve a névadó előtt.

Időben még messzebb kalandozva álljunk meg egy percre első gazdasági szakírónk, Nagyváthy János emléke előtt. 1755. január 19-én született Festetichék keszthelyi uradalmának jószágkormányzója. Keszthelyen írta A szorgalmatos mezei gazda című munkáját, amely az első jelentős magyar nyelvű mezőgazdasági szakkönyvünk. A későbbiekben Csurgón élt és további szakmunkákat publikált. Korának felvilágosult mezőgazdászaként tartjuk számon.

Hanem ne feledkezzünk meg az elmúlt fél évszázad magyar tudósairól sem. Bár sohsem élt Magyarországon, Polányi János Károly a világhírű magyar tudósok névsorát bővíti. Kilencvenhat évvel ezelőtt, 1929. január 29-én született a Nobel-díjas vegyész, a neves polihisztor Polányi Mihály és Kemény Magda gyermekeként Berlinben. A család a nemzetiszocializmus térhódítása elől 1933-ban Manchesterbe menekült. A fiú vegyész apja munkahelyén tanult, majd kutató vegyészként 1956-ban Torontóban telepedett le. 1958-ban Kenneth Cashionnal együtt tették meg első felfedezésüket a kemolumineszcencia területén, amikor egy gerjesztett állapotú atom fényt bocsát ki. 1986-ban D. R. Herschbachhal és Yuan T. Leevel megosztva kémiai Nobel-díjjal tüntették ki "az elemi kémiai folyamatok dinamikájával kapcsolatos felfedezéseiért". 2001 óta a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja.

Szárnyra kapó madarak, a friss forrás vizét kutató szarvas, a méhek téli álmának csendje – mindezek mögött felcsillanó fények: az élet szálai, melyek újra és újra összekötnek minket. Mi vagyunk ez a fénnyel átitatott létezés – megőrzött és megőrző, itt a Kárpát-medence szívében.

Tiszteletteljes üdvözlettel maradok.