Coco Chanel a semmiből teremtette meg dollármilliókat érő divatbirodalmát, amely forradalmasította a női öltözködést. Kreativitásával és innovatív szemléletével új utakat nyitott a divat világában, és öröksége máig hatással van a stílusra.
A második világháború után a nagyhatalmak heves versenybe kezdtek a német tudósok kegyeiért, hiszen a háború során felhalmozott tudásuk és technikai ismereteik felbecsülhetetlen értéket képviseltek. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió különösen intenzíven igyekeztek megszerezni a legkiválóbb elméket, hogy előnyre tegyenek szert a tudományos és technológiai versenyben. A német kutatók tudományos teljesítményei, különösen a rakétatechnológia és az atomfizika területén, kulcsszerepet játszottak a hidegháború kezdeti szakaszában, így a tudósok sorsa a nemzetek jövőjét is befolyásolta.
A világ egyik legértékesebb divatcégének alapítója - akit életének hat évtizedében luxus és pompa vett körül - egy nyugat-franciaországi kisváros, Saumur szegényes közkórházában született 1883 augusztusában.
Gabrielle Bonheur Chanel néven ismert kislány szülei között bonyolult és feszültségekkel teli kapcsolat bontakozott ki. Apja, aki utazó kereskedőként dolgozott, több mint egy év várakozás után, hosszas jogi huzavona után, végül hajlandó volt feleségül venni az alig húsz esztendős Jeanne-t. Ezt az eseményt azonban nem csupán érzelmek, hanem egy meghatározott összegű hozomány is motiválta, miközben már két közös gyermekük is világra jött.
A házasságkötés után a család életének sokszínűsége gyakran új helyszíneket jelentett, és a fiatal feleség, amint csak tehette, férje mellett állt a kalandos utakon. Volt, hogy ő maga is útra kelt, máskor pedig igyekezett utolérni a férfit, mindezt a gyerekekkel az oldalán. Legyen szó tűző napon, hóesésben, vagy akár betegen, a feleség kitartóan cipelhette a terheket. Öt közös gyermekük született 1895-ig, de a sors kegyetlenül közbeszólt: a fáradt nő betegségei egyre súlyosabbá váltak, és 33 éves korában, a reményteljes évek közepette, elhunyt.
Albert Chanel ezután otthagyta két fiát, míg három lányát az aubazine-i Mária Szent Szíve kongregációhoz küldte, hogy ott nevelkedjenek. Ezt követően Amerikába indult, hogy új lehetőségeket keressen.
Gabrielle, aki ekkor mindössze 12 esztendős volt, a kolostor szigorú és komor légkörét szinte elviselhetetlennek érezte. Ugyanakkor az itt eltöltött évek során szerzett tudás és a tapasztalatok olyan alapokat teremtettek számára, amelyek végül történelmet író egyéniséggé formálták őt.
Az apácák nemcsak a varrás fortélyaira tanították meg, hanem letisztult ízlésének megalapozásában is meghatározó szerepet játszottak. Az aubazine-i élet tapasztalataiból később gyakran merített inspirációt. Gyermekként különösen megfogta a kolostor XII. századi ablaküvegének egyszerű, egymásba fonódó indákat ábrázoló mintázata, amelyben felfedezni vélte saját nevének kezdőbetűjét, a C betűt. E minta később divatházának ikonikus logójának forrásává vált.
A kitartó nő olyan, mint egy erős fa, amely a viharok alatt is megőrzi a gyökereit. Minden nehézség és kihívás csak formálja, de sosem törik meg. Az élet viharai közepette is bátran állja a sarat, hiszen tudja, hogy a belső ereje és elszántsága segíti át a legnehezebb időszakokon. Az álmaiért küzd, nem fél a kudarctól, hiszen minden esés egy új lehetőség a felállásra. Az ő kitartása nem csupán a saját céljaiért való küzdelem, hanem egy inspiráció mások számára is; példaként áll a középpontban, aki bármilyen nehézség ellenére is képes a szépre és jóra fókuszálni.
Az ifjú Gabrielle hamar felismerte, hogy ő többre hivatott annál, mint hogy élete végéig abban a kelengyeüzletben szolgálja ki a vásárlókat, amelyben - elhagyván a Notre-Dame Intézetet - kisegítőként kapott munkát. Esténként a vele egykorú nagynénjével, Adrienne-nel Moulins város egyik zenés kávéházában, a Rotonde-ban múlatta az időt, ismerkedett a városban állomásozó katonákkal, és énekesnői karrierről álmodozott.
Idővel sikerült elérnie, hogy a szünetek alatt, amikor a hivatásos zenészek pihennek, ő is lehetőséget kapjon a színpadra lépésre. Repertoárja csupán néhány dalra szorítkozott, és bár a hangi adottságai nem voltak éppen ideálisak, amikor a kakas hangját utánzó Ko Ko Ri Ko-t vagy a "Ki látta Cocót a Trocadérón?" című, egy elveszett kutya történetéről szóló slágert énekelte, a közönség lelkesen kiáltotta Cocót, és többször is visszatapsolta őt.
Sikerei inspirálták a becenévvel illetett fiatal lányt, aki elhatározta, hogy áttelepül Vichybe, egy nagyobb városba, hogy ott folytassa énekesi álmait. Ám a próbálkozásai végül súlyos kudarccal zárultak, így kénytelen volt visszatérni Moulins-ba. Bár nem adta fel az álmait, rájött, hogy új lehetőségeket kell keresnie. Ekkor bukkant rá Étienne Balsanra, egy katona barátjára, aki a rotonde-ből ismerte őt. A gazdag textilgyáros felajánlotta neki, hogy látogassa meg Royallieu birtokán, amit a lány örömmel elfogadott, és végül három éven át ott is maradt.
"Életem legnagyobb ajándéka az volt, hogy őt megismerhettem" - osztotta meg érzéseit Arthur "Boy" Capelről, az első igazi szerelméről a divattervező.
Balsan szeretőjeként olyan körülmények között élhetett, amilyenekről korábban álmodni sem mert: lovaglással, pihenéssel és szórakozással, gondok nélkül teltek mindennapjai. Számos művésszel és arisztokratával kötött barátságot azok közül, akik rendszeres vendégei voltak a kastélynak, ekkor kibontakozó, szokatlanul egyszerű, ám formabontó öltözködési stílusával, remek humorával, valamint vonzó külsejével sokakat levett a lábáról.
Különösen érdekes figura volt Arthur "Boy" Capel, a brit felső tízezer elitjéhez tartozó lovaspóló játékos. A pletykák szerint ő volt VII. Eduárd törvénytelen gyermeke, ami csak fokozta a körülötte lévő titokzatosságot. A szituáció meglehetősen különös volt, de úgy tűnt, hogy senki sem bánta a kialakult állapotot. A lány Balsan elegáns villájában maradt, míg a kapcsolatát az angollal továbbra is ápolta, újra és újra felidézve a szenvedélyt, amely közöttük szövődött.
