Hozzáadhatnám, hogy a németek ismét a csúcson vannak?

Az új német kancellár, Friedrich Merz nemrég az Egyesült Államokban járt és Trump elnökkel folytatott tárgyalásokat. Ennek a látogatásnak az apropóján górcső alá vesszük Németország tágabban értelmezett történelmi és geopolitikai szerepét a kontinens keleti részén, hosszútávú célkitűzéseiket és nem utolsósorban azt, hogy a német geopolitikai pozíció erősödése milyen kimondottan pozitív következményekkel járhat Kelet-Közép-Európa számára.

Ahhoz, hogy megértsük a németek szerepét az európai kontinensen, de leginkább a mi vidékünkön, egészen messzire kell visszatekintenünk a múltba, a teljesen méltatlanul elfeledett keleti germánokig és a Német Római Birodalom megalakulásáig. Ugyanis a hatodik század óta térségünkben a germán és szláv népek folyamatosan ellenfelei egymásnak, és a hatodik század óta azt látjuk, hogy egyik vagy másik kerekedik felül, és a kontinens belsejében ennek megfelelően alakul az élet.

A köztudatban sokszor úgy él a kép, hogy a hunokat a rómaiak győzték le, ám a valóság sokkal bonyolultabb: a hunok ellen a germán alattvalóik, a gepidák lázadtak fel. A gepida királyság, amelyet a bizánciak fenyegetőnek ítéltek, valójában a bizánciak manipulációjának áldozata lett. Miközben segítséget ígértek a gepidáknak a longobárdok és avarok ellen, valójában egyáltalán nem állt szándékukban támogatni őket. A bizánci stratégia lényege az volt, hogy folyamatosan egymásnak ugrasztotta a különböző népeket. Például a kutigurokat arra ösztönözték, hogy támadják meg a gepidák védelmét ellátó utrigurokat, így azok védtelenek maradtak a longobárd és avar támadáskor. Ennek következtében az Erdély területén fekvő gepida királyság összeomlott, és helyét az avar kánság vette át. Az avarok Európába érkezése jelentős hatással volt a kontinens népességének alakulására. A biztonságos szlávokkal való szimbiózisuk révén a kultúrák összefonódása valósult meg: míg az avarok irányították a folyamatokat, magukkal hoztak számos szlávot is. Az avar kaganátus nevét és vezetőit avarok adták, ám a köznép többsége szláv és keleti germán származású volt, amit a legújabb genetikai kutatások is megerősítenek.

A szlávok lenyűgöző alkalmazkodóképessége már régóta figyelemre méltó, hiszen a Balkánon gyorsan átvették a romanizált illírek és trákok helyét, míg a mai Ukrajna területén a keleti gótokkal történt hasonló átalakulás. A helyzet nem volt más Lengyelországban sem, ahol a szlávok szintén a germán népek nyomdokába léptek. Az idő múlásával a szlávok egyre inkább dominálták az avarokat, olyan mértékben, hogy az utolsó avar csoportok a frankokhoz folyamodtak védelemért a szláv támadások elől. Ami a volgai bolgárokat illeti, ők is az avarok után alakították meg saját kaganátusukat, jelentős mértékben integrálva a szlávokat. Bár egyes szlávok „invader”-nek titulálják a magyarokat, a valóság az, hogy a demográfiai átalakulás, amely véglegesen megformálta a Balkán és Kelet-Közép-Európa népességét, nem más, mint a szlávok hatalmas és tartós inváziója volt, alig két évszázaddal azelőtt, hogy a magyarok megérkeztek volna a Kárpát-medencébe.

Ugyanakkor a Római Birodalom örökösének a germánok tekintették magukat és a Német-Római Birodalom megalakulása után az eléggé fragmentált és megosztott szláv csoportok tulajdonképpen szinte mindenhol germán politikai befolyás alá kerültek. Sőt a magyar királyi trónt egy idő után megszerző Habsburgok feltűnésével a germánok ismét elkezdtek terjeszkedni kelet felé. Lényeg, ami lényeg, a germán nyomulás kelet felé folyamatos azóta, hogy a szlávok megjelentek Európában és a régió története tulajdonképpen a germán és a germánok által kulturálisan bekebelezett nyugati szlávok, valamint a bizánci kultúrkörhöz tartozó keleti szlávok nagyon éles ellentéte.

A modern geopolitikai szempontból kiemelkedő jelentőséggel bír, hogy a kontinens belső területeit körülbelül 850 éven át a germán kultúra és politika dominálta. A napóleoni háborúkig a germán befolyásnak nem akadt komoly ellenfele, ami azért fontos, mert ez a helyzet lehetővé tette, hogy a kontinens érdekeinek középpontja a német politikai közeg körül formálódjon, és a közép-európai népek is ehhez igazodjanak.

Ezzel szemben a két világháborúnak a germánok általi elvesztése azt eredményezte, hogy Közép-Európa jelentős része peremvidékké vált, a kontinens hatalmi központjai áthelyeződtek az úgynevezett Nyugat-Európába, és Kelet-Közép-Európa lényegében újfent nagyon fragmentált és nagyon megosztott lett. Ez a helyzet a kontinenst két oldalról középre vevő hatalmaknak volt ideális helyzet egészen mostanáig. Nyugaton kialakult egy brit-francia érdekszövetség a németek ellen, keleten pedig ezek a nyugatiak kizárólag a németek lent tartása érdekében együttműködtek egy számukra amúgy nagyon ellenszenves politikai entitással, az oroszokkal, vagy később a szovjetekkel. Ennek a helyzetnek a hidegháború vetett véget, legalábbis részben, és igazából napjainkban az ukrán háború kapcsán tetőzik be a folyamat.

A történelem ilyenfajta leegyszerűsített és vázlatos felidézése révén érthetővé válik, miért is áll Németország olyan határozottan Ukrajna mellett, főként politikai, de bizonyos mértékig anyagi támogatás formájában is. Az orosz gáz olcsósága nem igazán játszik kulcsszerepet ebben, még ha az energiahordozók jelentősége némileg árnyalja a helyzetet. Németország számára alapvető érdek, hogy fellépjen egy olyan hatalom ellen, amely az ő politikai konstrukciójuk része, és amely az Európai Unió határainál próbálja érvényesíteni akaratát, ezzel gátat szabva a németek békés, de ambiciózus politikai és gazdasági terjeszkedésének. Az ukrán sors szempontjából nem közömbös, hogy egy peremvidék, mint Ukrajna, végül az Európai Unió, tehát a német befolyás, vagy a keleti szlávok, azaz az oroszok hatáskörébe kerül. Az ukránok jelezték, hogy szívesen leválnának a keleti szláv politikai tömbről, és inkább a nyugati szláv-germán közösség részesévé válnának, ami kulcsfontosságú tényező lehet a jövőjük alakulásában.

Igazából ez lett a háború tétje, hogy az új pravoszláv keleti szláv-nyugati szláv/germán kulturális és politikai határt hol fogják meghúzni. És mindennek tükrében nagyon fontos tényező, amit nem szabad szem elől veszíteni, hogy ezúttal az általában a málnaszőrt nagyon kavargató, németellenes Nyugat-Európa ezúttal nem Németország ellen van, hanem Németország szerves tagja hosszú távon annak a majdani sikereket learató érdekszövetségnek, mely azon közös cél mentén egyesült, hogy egyszer s mindenkorra a kelet szláv befolyást Kelet-Európában hatástalanítsák. Fontos tehát, hogy a háború elhúzódását ebből a szemszögből nézzük, és aki eddig feltette magának a kérdést, hogy Európa és főként a németek miért álltak az ukránok támogatásába ennyire bele, az talán jobban érti a németek hosszú távú elképzeléseit, ugyanis Ukrajna az ő hagyományos politikai vetélytársukkal harcol, amely két világháborúban verte ripityára őket, valamint a háború végén természetesen a német multik fogják az EU sztenderd uborkát é banánt Ukrajnában árulni. Pont úgy, mint nálunk.